
Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt és Soós Amália az Egyed Péter emlékére tartott kolozsvári esten
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A 2018-ban elhunyt Egyed Péterre emlékeztek az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kolozsvári székházában barátai és tisztelői április 6-án, a költő, filozófus születésének évfordulója alkalmából. A meghitt és bensőséges rendezvényen meghívottak olvastak fel a költő verseiből, valamint a versekhez illő zenei intermezzók csendültek fel.
2022. április 07., 11:342022. április 07., 11:34
Egyed Emese költő, egyetemi tanár volt annak a megemlékezésnek a házigazdája, melyet szerda délután tartottak az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kolozsvári, Jókai utcai székházában, testvére, Egyed Péter (Kolozsvár, 1954. április 6. – Kolozsvár, 2018. augusztus 2.) költő, filozófus kritikus, egykori egyetemi tanár tiszteletére. A rendezvényen jelen voltak Egyed Péter ismerősei, barátai, egykori tanítványai tisztelői, jelen volt édesapja, az EME egykori elnöke, a történész Egyed Ákos is feleségével együtt, valamint özvegye, Soós Amália.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A megemlékezés középpontjában a költő Búcsúkoncert című, 1981-ben megjelent verseskötete állt, ennek darabjait olvasták fel a meghívottak, illetve ezeket egészítették ki a Haáz Bence által komponált és oboán előadott zenei intermezzók, melyek igazodtak a versek tematikájához, hangulatához, lehetőséget adtak az „emlékezésre és a tűnődésre”.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Egyed Emese felidézte, hogy a Búcsúkoncert című kötet versei „meg is elevenedtek” az 1980-as évek elején, Salat Lehel színművész adta elő a verseket.
– emelte ki a költő testvére.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Selyem Zsuzsa irodalomtörténész, Forró Ágnes keramikus, Kokoly Zsolt egyetemi tanár, kritikus, Kovács Eszter, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alelnöke, Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke, Egyed Emese, Sófalvi Emese, a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet oktatója, valamint Soós Amália költő, egyetemi oktató, Egyed Péter özvegye olvasták fel a kötet kiválasztott darabjait.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Sófalvi Emese az Újabb férfi dal című vers részeként olvasta fel azt a gondolatot, ami a szerdai találkozás légkörét, az emlékezés ünnepét jellemezte: „A holtakról nem hallgatni kell, hanem énekelni”. A kötet verseinek felolvasása után Egyed Emese a Korunk folyóiratban 2013-ban közölt emlékezésből is felolvasott, ezáltal még inkább felelevenítve a költő személyiségét, illetve gyerekkorát is.
Fotó: Tóth Gödri Iringó

Hatvannégy éves korában elhunyt Egyed Péter kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus.
„Nemcsak azt szeretném hallani, hogyan szól egy hang, hanem hogy ki szól általa” – vallja Miklósa Erika. A Kossuth-díjas világhírű szoprán, a Kolozsvári Magyar Opera tiszteletbeli tagja erdélyi kötődéseiről is beszélt a Krónika megkeresésére.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
szóljon hozzá!