A Konstancai Állami Színház Játék a hátsó udvarban című előadása
Fotó: Bíró István Kolozsvári Állami Magyar Színház
„Létezik az öröm” – hangzik el utolsó mondatként Az öröm napjai című előadásban, amelyet a párizsi Odéon-Théâtre de l’Europe társulata hozott el a vasárnapig tartó kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Fesztiválra.
2022. november 26., 14:452022. november 26., 14:45
2022. november 26., 14:552022. november 26., 14:55
A kincses városbeli közönség egyébként okkal örülhet, mert kivételezett helyzetben van: a kétévente megrendezett, tíz napos szemlének köszönhetően ugyanis olyan külföldi és hazai előadókat, produkciókat láthat, amelyeket egyébként aligha lenne esélye megnézni – nyilván kevesen látogatunk el Párizsba vagy akár Konstancára egy-egy színházi előadás kedvéért.
A péntek esti párizsi előadást Stéphane Braunschweig, az Odéon-Théâtre de l’Europe társulat művészeti igazgatója rendezte Arne Lygre kortárs norvég drámaíró darabja alapján. A produkció úgy beszél az emberi viszonyrendszerek összetettségéről, a reménytelenségről, kétségekről, a múlt feldolgozásáról és az életigenlésről, hogy a néző azt érezheti: bármelyikünk történetei lehetnének azok, amelyek az őszi falevelekkel borított park padján elhangzanak. A színpadon nyolc – remekül játszó – színész formál meg több mint nyolc figurát, akikben közös az, hogy tulajdonképpen semmi mást nem tesznek, „csak” beszélnek a saját történeteikről.
A párizsi Odéon-Théâtre de l’Europe társulat Az öröm napjai című előadása
Fotó: Bíró István Kolozsvári Állami Magyar Színház
Ide érkeznek a szereplők – ki-ki más indítékból. Aztán ugyanarra az ülőhelyre kerülnek, szorosan egymás mellé a padon – ugyanígy ugyanabba a dimenzióba kerülnek történeteik is: az elmesélt, holott tulajdonképpen elmesélhetetlen élményanyagukat keresztül-kasul próbálják megosztani a többiekkel.
Az öröm napjai című, majdnem két és félórás, helyenként vontatottnak tűnő, a maga hömpölygésében mégis magával ragadó előadás mintha egyfajta feladat elé állítaná a nézőt: azt keresse meg a szereplők által elmondottakban, a felidézett emlékekben, kérdésként felmerülő gondolatokban, vívódásokban, hogy hol is rejlik az öröm az emberi életben. Az élettörténetek szövevényes kapcsolatok útvesztőibe vezetnek, felteszik a kérdést az identitáskeresésről, arról, hogy hová tart, merre irányul egy-egy karakter élete,
Rengeteg mondat, monológ, dialógus hangzik el a szereplők közt, először a sárga falevelekkel borított parkban, aztán egy benti helyiség terében, ahonnan a sötét ablakon keresztül lassan hulló hópelyhekre lehet látni: az őszből tél lesz, a nappalból este, az idő megállíthatatlanul múlik, mondataink, történeteink pedig hömpölyögnek tovább. És mivel a párizsi előadás szereplőihez hasonlóan mi mindannyian is csak szavakba, mondatokba öntve tudjuk megosztani másokkal azt az összetett univerzumot, ami velünk, bennünk történik, talán nem ártana elgondolkozni valamin – sugallja az előadás.
Vajon pusztán az, hogy szöveggé formáljuk élményeinket és átadjuk másoknak, hogy egyáltalán van, aki meghallgasson bennünket, és van, akinek számítunk – talán már önmagában örömforrás lehet. Az előadás végén, amint felgyúlnak a lámpák a nézőtéren, az egyik karakter azt mondja: „én annak is örülök, amikor látom, hogy virrad.” Talán jó lenne megpróbálni így viszonyulni életünk legapróbb történéseihez.
A törvény az, ami számít, és nem az igazság, az erőszakra pedig nem létezik mentség – ez lehet az egyik kicsengése a Játékok a hátsó udvarban című előadásnak, amelyet a Konstancai Állami Színház hozott el az Interferenciákra. A Diana Mititelu rendezte produkciót a stúdióteremben láthatta a közönség pénteken délután, az előadás Edna Mazya kortárs izraeli drámaíró darabja alapján készült. A történet azt a mindenképpen fontos, de semmiképp se könnyen megválaszolható kérdéskört feszegeti, hogy miként, miért, milyen lélektani alapon történhet meg az, hogy három-négy fiú szexuális erőszakot tesz egy kiszolgáltatott lányon. Üdvözlendő, hogy az erőszak és kiszolgáltatottság, a büntetés és büntetlenség témája a színpadon is előtérbe kerül ily módon, hiszen sokakat foglalkoztató kérdésről van szó.
Az öt figurát nagyon fiatal színészek játsszák, mindannyian a bukaresti Ion Luca Caragiale művészeti egyetem friss végzettjei. Az előadás tere át-meg átváltozik, hol bírósági tárgyalóterem, hol pedig egy játszótér hintával, ahol az események történtek. A színészek olykor a megerőszakolt lány és az erőszakot tevő fiúk alakját formálják meg, olykor pedig a történések részleteit firtató, felelősségre vonó és a felelősöket kereső bírókét.
A kolozsvári fesztivál közönsége ünnepelte a párizsi társulat produkcióját
Fotó: Bíró István Kolozsvári Állami Magyar Színház
Mintha azt is sugallná az előadás: az emberi lélekben kibékíthetetlen ellentmondások feszülhetnek, a lelkiismeret hangja éppúgy megszólalhat ugyanabban az emberben, mint a gátlástalan, meggondolatlan erőszaktevőé. Bár a konstancai társulat előadása itt-ott azt a benyomást keltette a nézőben, hogy nincsen elég alaposan átgondolva, miként szülessenek meg a színpadi történések, a rendezői koncepció is kicsit hevenyészettnek tűnt helyenként, és a színészi játék is egyenetlennek bizonyult olykor, mégis mindenképpen érdemes megnézni az alig több mint egyórás produkciót.
A másik fontos üzenet az lehet, hogy brutálisan és átmenet nélkül is véget érhet az ártatlanság, a gyerekkor egy erőszakos cselekedet miatt: gazdátlanul lenghet a hinta, és a játszótér hirtelen átváltozhat bírósági tárgyalóteremmé.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Átadták csütörtökön este a marosvásárhelyi Teleki Téka restaurált Palota-termét. A nyolc évig tartó munkálatok során eredeti állapotukban állították helyre a Franz Neuhauser nagyszebeni festő által a XIX. század elején készített falfestményeket.
Különleges kulturális élmény várja az érdeklődőket október 24-én Bánffyhunyadon, ahol a Déryné Program keretében színházi előadásokkal, tematikus középiskolai foglalkozásokkal gazdagodhat a helyi közösség.
Újabb magyar Nobel-díjjal gazdagodott a nemzet. Újabb legmagasabb szintű elismerés egy újabb K betűs személyiségnek. Kertész Imrét, Karikó Katalint és Krausz Ferencet követően ezúttal Krasznahorkai László.
A zilahi emléktábla-avatással megtörtént Szilágyi István „visszahonosítása”, ugyanis a Kossuth-díjas író mindig is ezer szállal kötődött a Szilágysághoz – mondta el a Krónika megkeresésére Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Diane Keaton Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő – jelentette be szombaton a People magazin a család szóvivőjére hivatkozva.
A nagybányai Teleki Magyar Ház működtetői, valamint a programjaikon résztvevő közösség számára is visszaigazolás a nemrég elnyert Magyar Örökség díj. A rangos elismerést Dávid Lajos intézményvezető értékelte a Krónikának.
Két nagyszabású kiállítást nyit meg a napokban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a román fővárosban: Robert Capa, Barcsay Jenő és számos magyar alkotó művészete előtt tisztelegnek.
Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy bekerülhettem a sok igazán nagy író és költő sorába – nyilatkozta Krasznahorkai László író a Nobel-díj honlapjának adott interjúban, miután bejelentették, hogy idén ő kapja az irodalmi Nobel-díjat.
Nyolcszáz gyerek részvételével ünnepli megalapításának 45. évfordulóját a legkisebbeknek szóló gyermeklap, a Szivárvány szerkesztősége.
Balázs Imre József kolozsvári irodalomtörténész szerint nem volt meglepő, hogy Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, hiszen az általa teremtett írói világ a nagyvilág bármely pontján értelmezhetővé válik.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!