Az öröm és az erőszak is létezik – Párizsi és konstancai produkció a kolozsvári Interferenciákon

Rengeteg mondat, monológ, dialógus hangzik el a szereplők közt, először a sárga falevelekkel borított parkban, aztán egy benti helyiség terében, ahonnan a sötét ablakon keresztül lassan hulló hópelyhekre lehet látni: az őszből tél lesz, a nappalból este, az idő megállíthatatlanul múlik, mondataink, történeteink pedig hömpölyögnek tovább. És mivel a párizsi előadás szereplőihez hasonlóan mi mindannyian is csak szavakba, mondatokba öntve tudjuk megosztani másokkal azt az összetett univerzumot, ami velünk, bennünk történik, talán nem ártana elgondolkozni valamin – sugallja az előadás.

Vajon pusztán az, hogy szöveggé formáljuk élményeinket és átadjuk másoknak, hogy egyáltalán van, aki meghallgasson bennünket, és van, akinek számítunk – talán már önmagában örömforrás lehet. Az előadás végén, amint felgyúlnak a lámpák a nézőtéren, az egyik karakter azt mondja: „én annak is örülök, amikor látom, hogy virrad.” Talán jó lenne megpróbálni így viszonyulni életünk legapróbb történéseihez.

 Játszótérből bírósági tárgyalóterem

 A törvény az, ami számít, és nem az igazság, az erőszakra pedig nem létezik mentség – ez lehet az egyik kicsengése a Játékok a hátsó udvarban című előadásnak, amelyet a Konstancai Állami Színház hozott el az Interferenciákra. A Diana Mititelu rendezte produkciót a stúdióteremben láthatta a közönség pénteken délután, az előadás Edna Mazya kortárs izraeli drámaíró darabja alapján készült. A történet azt a mindenképpen fontos, de semmiképp se könnyen megválaszolható kérdéskört feszegeti, hogy miként, miért, milyen lélektani alapon történhet meg az, hogy három-négy fiú szexuális erőszakot tesz egy kiszolgáltatott lányon. Üdvözlendő, hogy az erőszak és kiszolgáltatottság, a büntetés és büntetlenség témája a színpadon is előtérbe kerül ily módon, hiszen sokakat foglalkoztató kérdésről van szó.

Az öt figurát nagyon fiatal színészek játsszák, mindannyian a bukaresti Ion Luca Caragiale művészeti egyetem friss végzettjei. Az előadás tere át-meg átváltozik, hol bírósági tárgyalóterem, hol pedig egy játszótér hintával, ahol az események történtek. A színészek olykor a megerőszakolt lány és az erőszakot tevő fiúk alakját formálják meg, olykor pedig a történések részleteit firtató, felelősségre vonó és a felelősöket kereső bírókét.

A másik fontos üzenet az lehet, hogy brutálisan és átmenet nélkül is véget érhet az ártatlanság, a gyerekkor egy erőszakos cselekedet miatt: gazdátlanul lenghet a hinta, és a játszótér hirtelen átváltozhat bírósági tárgyalóteremmé.