Hirdetés

Az „elsuttogott” történetek segítik a következő nemzedéket

Vallasek Júlia tavaly a kolozsvári Planetarium kávézóban tartott előadást a kortárs próza Trianon-olvasatáról •  Fotó: Serar Szabolcs/Planetarium

Vallasek Júlia tavaly a kolozsvári Planetarium kávézóban tartott előadást a kortárs próza Trianon-olvasatáról

Fotó: Serar Szabolcs/Planetarium

A mostani fiatal generációk hatalmas előnye a korábbiakkal szemben, hogy rengeteg hiteles információ áll rendelkezésükre Trianonról, és mivel már nincs szemtanú, aki mesélne nekik erről, maguknak kell tájékozódni, ami fáradságos munka, mondja Vallasek Júlia irodalom- és sajtótörténész, egyetemi oktató. Egy, a témában készült jó könyv, jó film lehetőséget teremt számukra a személyes bevonódásra, de azért is fontos, mert kérdéseket vet fel, gondolkodásra késztet. A kortárs próza Trianon-olvasatát, akárcsak a két világháború közötti irodalomét, Erdély, annak társadalmi, gazdasági, vallási viszonyrendszere monopolizálja.

Pap Melinda

2020. június 06., 10:272020. június 06., 10:27

2020. június 06., 18:102020. június 06., 18:10

– Trianon esetében hiányzik a személyes emlékezet, érzékenysége miatt sem a két világháború között, sem a kommunizmusban nem lehetett kutatni a témát, és mire lehetett volna, a szemtanúk generációja meghalt. Mennyire képes pótolni a szemtanúk beszámolóit a kulturális emlékezet?

– A békeszerződés aláírása óta eltelt száz év, ami azt jelenti, hogy a szemtanúk nemzedéke mára már hiányzik, ahogy egyre kevesebben vannak már azok is, akiknek a két világháború közötti időszakról vagy akár a revizionista propagandáról lennének emlékei. Vagyis időben elérkezhettünk volna ahhoz a ponthoz, amelyről Jan Assmann azt írja, hogy személyes emlékezet kihunyásával működésbe lép a lokális, egy adott csoportnak és értékeinek kifejezésére hivatott kulturális emlékezet, amely már meghatározóan írásos alapú, a hagyomány- és információátadás professzionális intézményei által mediált és alakított emlékezetforma. Assmann modelljében a személyes emlékezet kihunyása együtt jár az adott eseményekhez kötődő érzések megcsendesülésével, egyfajta feldolgozással, lezárással.

Hirdetés
Idézet
Legyen bármilyen a viszonyulásunk, Trianonról ma már senkinek nincsenek személyes emlékei, azonban bizonyára sok családban keringenek régi történetek a több generációval ezelőtti felmenők életéről. Ezek nagy része (a kommunizmus alatt különösen) „elsuttogott”, ritkán emlegetett történet volt.

Hasonlóan például az 1940-es bécsi döntéshez kapcsolódó, időben amúgy hozzánk közelebbi események emlékezetéhez. Doktori disszertációmat az 1940–44 közötti erdélyi magyar irodalomról írtam. Erről az időszakról, ennek kolozsvári tapasztalatairól nekem két nagyszülőm is mesélhetett volna, de egyik sem mondott sem a gyerekeinek, sem az unokáknak semmit. Általában szívesen meséltek fiatalkori emlékeket, de óvakodtak attól, hogy elmeséljék, mit láttak ők fiatal lányként, gimnazistaként a tömegben álldogálva a magyar honvédség Kolozsvárra való bevonulásának napján. Csupán a kilencvenes évek közepe táján került elő egy lomtalanításkor az a ruha, amelyet nagyanyám aznap viselt, majd bő ötven éven át egy ágyneműs ládában őrizgetett.

Idézet
Meggyőződésem, hogy a szabad emlékezés, a jó és rossz tapasztalatok továbbmesélése az azokat megélők számára segítheti a feldolgozást, elengedést, a következő nemzedékek számára pedig a problémátlan, feszültségektől mentes emlékezeti formák, megemlékezési gyakorlatok kialakítását, s így a kulturális emlékezet működését.

Ez a térség huszadik századi történelmével kapcsolatban sajnos nemigen valósult meg, nagyon sok a mindmáig érzékeny téma, sem Trianon, sem a holokauszt, sem a kommunista diktatúra kapcsán nem beszélhetünk egyértelmű feloldásról, lezárásról, felejtésről pedig végképp nem. Ezért is érzem azt, hogy valamiképpen nekünk, ma élő utódoknak kötelességünk tenni azért, hogy a feloldódás megtörténjen. A rituális emlékezési gyakorlatok (koszorúzások, kulturális eseményeken való részvétel és hasonlók) mellett sajnos a munkát nem lehet megspórolni, mindent meg kell tenni azért, hogy a ma már fellelhető, hozzáférhető dokumentumok, időközben elkészült, megbízható szakmunkák felhasználásával tájékozódjunk.

Idézet
Ez bizony fáradságos munka, és sokszor ki is mozdítja az embert a sokat emlegetett komfortzónából, de nem hiszem, hogy kihagyható lenne.

– A fiatal generációk a hírekből, könyvekből, filmekből tudnak Trianonról. Egyetemi oktatóként miként látja, az irodalmi, művészeti alkotások mennyire képesek biztosítani számukra a személyes bevonódás élményét?

– A mostani generációknak szerintem hatalmas előnye a korábbiakkal szemben az, hogy ha a fentebb említett munkát vállalják, rengeteg hiteles információ áll rendelkezésükre. Olvashatnak megbízható, friss történelmi munkákat, böngészhetik korabeli notabilitások és közemberek emlékiratait, kikereshetik például saját városuk, falujuk száz évvel korábbi demográfiai adatait, fotókat az adott korszakról, és ami talán még fontosabb, lehetőségük van átlátni a tágabb képet, összehasonlítani azt, ami szűkebb környezetünkben történt, más országok, más események adataival. Mindehhez csupán némi idegennyelv-tudás és számítógépes ismeret szükséges, illetve egy internetkapcsolattal rendelkező okostelefon. A korábbi nemzedékeknek mindez nem állt rendelkezésére.

Idézet
Ami a művészetet illeti, egy jó könyv, jó film azontúl, hogy lehetőséget ad a személyes bevonódásra, azért is fontos, mert nem megoldásokat, magyarázatokat ad, hanem kérdéseket vet fel, rávesz a gondolkodásra, felteszi az árnyalatokat, a perspektívát az elnagyolt, csupán kontúrokat tartalmazó képre.

Azzal, hogy egy jó regény vagy egy film szereplőin keresztül egyszerre több perspektívát ismerünk meg, és látjuk, hogy ezek nemcsak ütközni tudnak, de együttműködni is, lebontódhat egy adott történelmi esemény monolitikus értelmezése, ami önmagában is felszabadító érzés lehet, ráadásul segít lebontani a sztereotípiákat is.

– Nemrég Gyógyítható-e a Té-szind­róma? Trianon alakváltozatai a kortárs magyar prózában címmel jelentetett meg tanulmányt az utóbbi időszakban született „Trianon-regényekről”. Mi keltette fel az érdeklődését a téma iránt?

– Engem elsősorban a korszak, a huszadik század eleje kezdett érdekelni, illetve az a rengeteg változás, amely az első világháború idején, majd annak nyomán történik a társadalmakban világszerte. Nyilván az első világháború centenáriuma „népszerűvé” tette a korszakot, 2014 óta folyamatosan belebotlok olyan írásokba, cikkekbe, filmekbe, fotókba, sőt még reklámokba is, amelyek valamilyen formában ezzel az időszakkal foglalkoznak. Egy korábbi médiakutatásom során, amelyben azt vizsgáltam, hogyan jeleníti meg a sajtó a hadirokkantakat, sebesülteket, általában a sérült testet, rengeteg korabeli újságot átlapoztam, és lenyűgözött a mindennapi élet, a mikrotörténetek ott megtalálható lenyomata. A háborús és politikai események mellett, azokkal összefüggésben gyakorlatilag akkor alakul a modern társadalom, a nők tömeges munkába állásától, szavazati jogának sürgetésétől, a társadalmi osztályok közti feszültségekig számos kérdés kötődött ehhez az időszakhoz.

Valószínűleg e médiatörténeti kutatás, illetve a korszak iránti fokozott figyelem hatására tűnhetett fel, hogy a kortárs magyar irodalom néhány új, általam frissen olvasott művében mennyire hangsúlyosan jelen van ez a téma, illetve hogy másként, más szemszögből jelenik meg, mint amire a korábbi, két világháború közti korszakra fókuszáló kutatásaimból emlékeztem.

Idézet
Engem igazán a nagy léptékű társadalmi változások megjelenítése érdekelt, az, hogy hogyan reflektálunk mi itt és most, száz év elteltével a történtekre.

– A tanulmányban hat regényt – Szabó Magda: Für Elise (2002), Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben (2013), Vida Gábor: Ahol az ő lelke (2013), Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik (2016), Bauer Barbara: Porlik, mint a szikla (2017) és Térey János: Káli holtak (2018) – elemez. Miért esett épp ezekre a választás, és mi a közös bennük?

– Mint minden válogatás, természetesen ez is bővíthető, igyekeztem olyan szövegeket kiválasztani, amelyek eltérő narratív megközelítésekkel, szempontokkal dolgoznak, vagy eltérő regiszterekben mozognak.

Idézet
Legfontosabb közös vonásuknak a kontextusra való fokozott figyelmet érzem, hogy soha nem egy bármily fontosnak, sorsfordítónak stb. tartott esemény megjelenítése, az arra és csak arra való reflektálás a szövegek tétje, hanem annak egy tágabb kontextusban való elhelyezése.

Közös vonásuk lehet még a személyesség, a tapasztalatiság megjelenítése, többnyire egyes szám első személyű elbeszélés, vagy belső monológ formájában írott szövegek ezek. Nyilván ez a megközelítésmód a leginkább alkalmas arra, hogy a tőlünk időben távoli eseményeket értelmező módon megjelenítse számunkra.

– Az elemzett művek alapján miként látja, hogyan reflektál a kortárs magyar irodalom a száz évvel ezelőtti tragédiára?

– Legfontosabb szempontként a nézőpontok pluralitását emelném ki, amely a fent említett hat regény többségére jellemző, az a mód, ahogy egy évszázaddal korábbi eseményre visszatekintő perspektívából immár körvonalazódhatnak korábban kevésbé hangsúlyozott, vagy akár árnyékban maradó szempontok is. Ez a pluralitás érvényesül akár a cselekményalakítás, akár konkrétan a szöveg nyelvi megformáltsága kapcsán. Ugyanakkor gyakran kilépnek a monoetnikus megközelítésből, ami új, izgalmas perspektívákat nyit meg az értelmezés számára.

– Erdélyi és magyarországi szerzők műveit egyaránt elemezte, van-e különbség a témához való viszonyulásban, mennyire tér el az általuk megrajzolt Erdély-kép?

– Nem hiszem, hogy az adott regények Erdély-képét befolyásolja az, hogy írójuk konkrétan Erdélyben él-e, vagy sem.

Idézet
Az viszont feltűnő, hogy a kortárs prózában Erdély és a régió társadalmi, gazdasági, vallási viszonyrendszere mintegy monopolizálja a kortárs próza Trianon-olvasatát,

amit befolyásolhat ugyan, hogy a tárgyalt hat szerzőből három erdélyi származású, illetve jelenleg is ott él, ugyanakkor talán az a döntő szempont, hogy Erdély a legnagyobb az utódállamok fennhatósága alá került területek közül, jelenleg is a legnagyobb lélekszámú magyar lakossággal és komplex intézményrendszerrel rendelkezik. Az Erdély-téma iránti preferenciát a közbeszédben már a két világháború közt is létező, a második bécsi döntés után új erőre kapó, a régiót a nemzeti értékek tiszta, romlatlan, ősi lelőhelyeként pozicionáló nosztalgikus olvasat is indokolja.

– Trianon kapcsán az is elhangzik, hogy új nézőpontra lenne szükség, hisz miközben a veszteségre koncentrálunk, elfeledkezünk a pozitívumokról: ekkor született meg, intézményesült az erdélyi magyar társadalom. Mennyire él még a köztudatban a transzilvanizmus, kell-e egyáltalán éltetni?

– A transzilvanizmus politikai projektként igazából már létrejöttekor sem volt reális opció, ma sem az.

Idézet
Irodalmi irányzatként pedig már a két világháború közt hangsúlyozták, hogy nincs transzilvanizmus, csak különböző szerzők különböző transzilvanizmusai vannak, másként értelmezte a fogalmat Áprily költészete, Tamási prózája, és megint csak mást láttak benne a két háború közt felnövő, ún. „második nemzedék” szerzői.

Irodalmi irányzatként ma már nyilván nem kell műveltető módban, előíró jelleggel „éltetni”, hadd legyen a szerzők szabadsága, hogy miről, milyen stílusban írnak, és az olvasóé, hogy a kínálatból mit emel le a polcról.

Tágabb értelemben pedig bármely régió szellemi, társadalmi, közösségi, turisztikai stb. életének jót tesz, ha erős, és működik a régió értékei köré szerveződő regionális öntudat, amelyet ebben a konkrét esetben nem tudok hatékonynak elképzelni, csak akkor, ha nem monoetnikus keretek közt gondolkodik, hanem Erdély jelenlegi etnikai, gazdasági, társadalmi valóságából indul ki.

– A két világháború közötti irodalom kutatójaként miként látja, mennyire különbözik az akkori és a kortárs irodalmi művek Trianon-felfogása? Elég-e száz év távlata ahhoz, hogy kevésbé elfogultan lehessen viszonyulni a kérdéshez?

– Ez a kérdés rendkívül összetett, egyes szerzőkre, irányzatokra lebontható, s így nyilván disszertációméretű választ igényelne, itt csupán azt emelném ki, hogy míg a két világháború közti szerzők többnyire saját (ritkábban az őket megelőző nemzedék) élményanyagából dolgoztak, ami munkáiknak hiteles érzelmi töltetet ad, addig ez ma már nem így van, ami viszont lehetőséget ad arra, hogy jóval komplexebb, korabeli társadalom általános problémái közé beágyazottabb megközelítést alkalmazzanak.

Idézet
Számomra legizgalmasabb kérdés az, hogy a felbomló Osztrák–Magyar Monarchia csaknem minden régiója zömében többnyelvű volt, és ez a többnyelvűség vajon hogyan adható vissza egy irodalmi alkotásban.

A két világháború közti időszakban elég kevés szöveg reflektál erre a kérdésre (például Molter Károly Tibold Mártonja, vagy Ignácz Rózsa egyes munkái, ahol helyenként német, szerb, román nyelvű rövid betétekkel találkozunk). A kortárs prózában mintha inkább a különböző nyelvi regiszterekkel való játékban jelenne meg ez a többnyelvűség. Hogy egy évszázadnyi távolság elég-e az elfogulatlansághoz? Elégnek kellett volna lennie, de nem volt elég.

Idézet
Csakhogy ezért nem az irodalmat kell okolnunk, az irodalom megtette azt, amit a maga eszközeivel megtehetett, de meglehetősen csekély a hatásköre.

Nem hiszem, hogy egy bármily csodálatos irodalmi mű elolvasása megoldhat problémákat, enyhíthet feszültségeket, sérelmeket, frusztrációkat. Legfennebb gondolkodásra serkenthet, innentől viszont az olvasóé, minden egyes emberé külön-külön a feladat utánajárni információknak, dokumentálódni, nem megelégedni sztereotípiákkal és sablonokkal, sajátunkon kívül más perspektívájából is figyelni a dolgokat, röviden: tenni azért, hogy többet tudjunk annál, ami egy-egy ünnepi évfordulón meghallgatott beszédekben elhangzik. Ha fontos nekünk a téma, netán fájdalmas, akkor annál inkább ezt kell(ene) tennünk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés