Hirdetés

Anyagi nehézségekkel küzd a Kolozsvári Állami Magyar Színház, bizonytalanságok közepette terveznek évadot

színház

Tompa Gábor igazgató a sajtó munkatársainak elmondta, a kolozsvári színház anyagi lehetőségei nagyon korlátozottaknak tűnnek jelenleg

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Egyelőre nincsen megfelelő költségvetése a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, így csak nagyon visszafogottan tudnak tervezni, sok a kérdőjel az új évad körül – jelentette be Tompa Gábor igazgató az intézmény keddi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a kulturális minisztériumtól várják a pénzforrásokat, de jelen pillanatban még bizonytalan, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak az új évadban, a régóta esedékes épületfelújítás is húzódik-halasztódik. Az igazgató elmondta, hat premiert terveznek a 2025–26-os idényben, miniévadot tartanak novemberben, más erdélyi társulatok kolozsvári fellépése is körvonalazódik és új taggal bővült a társulat.

Kiss Judit

2025. szeptember 30., 19:062025. szeptember 30., 19:06

Bizonytalan a költségvetés, ezért a 2025–26-os évadra vonatkozóan egyelőre csak javaslatokból álló tervezetet lehet bejelenteni – közölte a Kolozsvári Állami Magyar Színház keddi sajtótájékoztatóján Tompa Gábor igazgató. Mint mondta,

az évad új premierjeinek megvalósulását jelenleg sok homály övezi, mert egyelőre nem tudni, hogy kapnak-e megfelelő költségvetést a kulturális minisztériumtól.

Hirdetés

Ennek fényében hat bemutatót – négy magyar darabot, és két világirodalmi mű színre vitelét – terveznek az új évadban, és már elkészült produkcióik közül 17 előadást láthat a közönség az új színházi idényben. „Bár korábban nem volt példa arra, hogy a színházunk adományokért folyamodjon támogatókhoz, az elmúlt évadban ez megtörtént.

színház Galéria

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a 2025–26-os évad terveit ismertette

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

A Harag György Emlékév keretében tartott Harag György Emlékhetet is csak az adományoknak köszönhetően tudtuk megvalósítani, ezúton is nagyon köszönjük a támogatásokat.

A Harag György rendező születésének centenáriumára szervezett további események a kolozsvári városháza támogatásától is függenek, egyelőre nincsenek meg a folytatáshoz a pénzforrásaink” – magyarázta Tompa Gábor.

színház Galéria

A most kezdődött évadban a színház hat premiert tervez, de sok az anyagi bizonytalanság

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy

a színház és opera közös épületének régóta esedékes felújítása és sürgős kibővítése is pénzhiány miatt akadt el, megtorpant, egyelőre a megfelelő tervek elkészüléséig sem tudtak eljutni.

Havel, az egyetlen hiteles közép-európai államfő művét mutatja be a színház

Az új évadra vonatkozóan az igazgató felsorolta a soron következő bemutatókat: a premierek sorát október 10-én a Václav Havel Kísértés című, „Kelet-Európai Faustnak” is nevezhető darabjából készült előadás nyitja: a rendező Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház volt igazgatója, aki jelenleg a prágai Városi Színház művészeti vezetője. Dočekal egyébként harmadszor rendez a kolozsvári magyar színházban, korábban az Őfelsége pincére voltam, valamint a Kafka Amerika című művéből készült előadást jegyezte.

„Azért is esett a választásunk Havel művére, mert ő volt Közép-Kelet-Európában az egyetlen államelnök, aki morálisan hiteles tudott maradni.

Életműve a börtön és az irodalom közegében gyökerezik” – mondta el Tompa Gábor.

korábban írtuk

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Mint sorolta, december 12-én Szabó Magda Abigél című művéből készült előadást terveznek bemutatni Eszenyi Enikő rendezésében. „Nagyszínpadi zenés produkciót szeretnénk: fellép a 14-16 évesek gyermekkórusa, és a társulat 85 százaléka. Mindazonáltal Bocskai Gyopár jelmeztervezőnek is úgy kell kalkulálnia, hogy a színház meglévő ruhatárából igyekszik dolgozni. De reméljük, hogy jó előadás lesz” – fogalmazott Tompa Gábor. A 2026-os évre vonatkozó tervekről az igazgató azt mondta, egyelőre csak remélik, hogy a másik négy előadást is meg lehet valósítani.

Tompa Gábor fogja megrendezni Csehov Sirály című művét, amelyet az 1980-as évek óta nem tűzött műsorára a színház. „Csehov »visszatérő vendége« a kolozsvári színháznak,

ugyanis az utóbbi időben két előadás született a Cseresznyéskert című darabból, egy a Három nővér címűből, egy az Ivanovból. A Sirály egyfajta meditáció a színház, a művészet értelméről” – mondta el Tompa Gábor.

színház Galéria

Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, Janovics című produkcióval szerepel a társulat októberben Bukarestben az Országos Színházi Fesztiválon (FNT)

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

A soron következő produkciót szintén az igazgató rendezi Visky András Teréz című művéből. „Kalkuttai Szent Teréz utolsó könyvének utolsó részén alapszik a darab. A fő gondolatok a hitben keletkezett kételyek és a megváltás köré épülnek, Teréz anyáról azt is lehet mondani, hogy a »sötétség szentje«” – emelte ki a rendező. Spiró György Elsötétítés című művét Vlad Massaci román rendező állítja színpadra, aki első ízben dolgozik együtt a kolozsvári társulattal. Ősbemutatóként állítja színpadra Mezei Kinga vajdasági rendező Gyarmati Kata szintén vajdasági dramaturg munkájának eredményeképpen a Karácsonyi Zsolt Belső tízezer című regényéből készült darabot.

színház Galéria

Az Én vagyok a szél című előadás a novemberi miniévad kínálatában is szerepel

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

„Van még egy előadás, amit a tervek szerint jövő júniusban valósítana meg

ifj. Vidnyánszky Attila, aki talán kolozsvári trilógiájának harmadik részét állítja színpadra. A Bartók és Kodály életművéből inspirálódott, nagy sikerű Ifjú barbárok, majd a Janovics című előadások után a trilógia harmadik darabja talán Adyról fog szólni, de az is felmerült, hogy Bánffy Miklósról – egyelőre még nem világos.

Az is megeshet, hogy jövő nyáron előkészítjük és majd csak a 2026–27-es évadban mutatjuk be” – mondta Tompa Gábor.

Az Ifjú barbárokról és a Janovics című előadásról is írtunk korábban részletesen.

Külföldi szereplések és együttműködések

Az igazgató arról is beszélt, hogy közben a Kolozsvári Állami Magyar Színház általa rendezett, Én vagyok a szél című előadását sikerrel mutatták be az elmúlt időszakban Kisinyovban, a bulgáriai Várnában és Szófiában is. Az előadás egyik szereplője, Farkas Loránd a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a legjobb férfialakítás díját. Az Én vagyok a szél című előadásról írt cikkünk itt található.

A Janovics című produkciót pedig október 25-én láthatja Bukarestben az Országos Színházi Fesztivál (FNT) közönsége. Tompa Gábor azt is bejelentette, hogy

új taggal, az 1999-es születésű, budapesti Kozma Veronikával bővült a társulat:

a fiatal színésznő a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Hegedüs D. Géza és ifj, Vidnyánszky Attila osztályában.

November 12. és 16. közt miniévadot tartanak: ekkor a színház frissebb előadásait lehet megtekinteni: ebbe a sorba illeszkedik A mi kis városunk, a Kísértés, a Tangó, a Hamlet (ezt a produkciót elviszik a craiovai Shakespeare-fesztiválra 2026 májusában), valamint az Én vagyok a szél.

színház Galéria

A mi kis városunk című előadást mutatta be legutóbb a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Fotó: Szentes Zágon/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Tompa Gábor azt is a tervek közt említette, hogy az Európai Színházi Unión belül – amelynek célja a tagszínházak közötti kommunikáció erősítése, Európa legjobb színházainak párbeszédbe állítása – több együttműködés is körvonalazódik, ami a kolozsvári színházat érinti: előadáscserék a római színházzal (Teatro di Roma),

valamint egy uniós akadémia megszervezése: fiatal színészek, rendezők számára szerveznének mesterkurzusokat – ennek egyik helyszíne Kolozsvár lenne.

Interferenciák színházi szemle: lehet, hogy jövőre az utolsó lesz

Tompa Gábor azt is hangsúlyozta, hogy a kétévente megszervezett Interferenciák Nemzetközi Fesztivál 10. kiadása jövőre lenne esedékes, de már a kilencedik szemlét is csak nagyon visszafogottan, lecsupaszítva tudták megszervezni 2024-ben. „A tizedik szemlét, amely lehet, hogy az utolsó lesz, csak akkor szervezzük meg, ha lesz hozzá megfelelő költségvetés, egyébként nem. Azt szeretnénk, hogy elhívjuk az előző kilenc szemlén fellépő neves művészeket” – mondta Tompa Gábor.

színház Galéria

Az Én vagyok a szél című, Tompa Gábor rendezte előadást Kisinyovban, Várnában és Szófiában is jól fogadta a közönség

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy előadáscseréket is terveznek más erdélyi színházakkal. A szatmárnémeti Harag György Társulattal lesz ilyen együttműködésük: elviszi a társulat Szatmárra a Pornokrácia című előadását, és a szatmári társulat a III. Richárd című, UNITER-díjakkal kitüntetett produkcióját hozza el Kolozsvárra. „Megkeresett a sepsiszentgyörgyi és a gyergyószentmiklósi társulat is, hogy elhoznák Kolozsvárra produkcióikat. Egyébként megfontoljuk, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház is csatlakozzon a jelenleg öt erdélyi magyar társulatot tömörítő MASZÍN-hez” – mondta Tompa Gábor.

korábban írtuk

Nehezített anyagi körülmények közt szervezik a színház-forradalmasító Harag György előtt tisztelgő centenáriumi emlékhetet
Nehezített anyagi körülmények közt szervezik a színház-forradalmasító Harag György előtt tisztelgő centenáriumi emlékhetet

Harag György ikonikus színházi rendező munkássága és öröksége előtt tiszteleg az a centenáriumi emlékhét, amelyet június 1. és 9. között szervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
2026. július 09., csütörtök

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván

Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván
Hirdetés
2026. július 07., kedd

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban

A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban
2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
Hirdetés