A 80 éves Kányádi Sándor Marosvásárhelyen

Május tizedikén töltötte be nyolcvanadik életévét Kányádi Sándor, akiről áprilisban a Petőfi Irodalmi Múzeumban a tiszteletére rendezett ünnepségen a Magyar Írószövetség elnöke, Vasy Géza azt mondta: „Petőfi, Weöres, Kányádi – a három Sándorok szövetsége. Ők azok, akik a magyar irodalomban eljutottak az értől az óceánig.”

Máthé Éva

2009. május 25., 11:502009. május 25., 11:50

Az 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-díjjal kitüntetett költő március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság pedig idén Kányádi Sándornak ítélte oda az egyik Babits Mihály alkotói emlékdíjat.

Hétvégén, a Látó Irodalmi Színpadon a Látó főszerkesztője, Kovács András Ferenc költőtárs vendégeként a marosvásárhelyi közönséget kápráztatta el csodálatos mesélőkészségével – egy kétórás est keretében. Nem anynyira a költők párbeszéde volt ez, hanem Kányádi hosszú, szellemes, anekdotákkal teletűzdelt, öniróniával átitatott monológja – életről, költészetről, kortársakról, társdalomról.

Kovács András Ferenc szerint Kányádi mesélőtehetségének kialakulásában valószínűleg szerepe volt annak, hogy valamikor színésznek készült, ilyen jellegű képzést kapott. Kányádi úgy vélte: azért nem lett színész, mert sem ritmusérzéke, sem hallása nincs. „Tulajdonképpen én fedeztem fel a playbacket, csak nem szabadalmaztattam, pedig ha megtettem volna, most Bill Gates elbújhatna mögöttem, olyan gazdag lennék”– anekdotázott a költő. Elmesélte, hogy már gyermekkorában egy iskolatársa énekelt helyette a függöny mögül egy előadáson, csak akkor még nem tudta, hogy ezt playbacknek nevezik.

Az egyik hegyet nem lehet a másikhoz hasonlítani
–Mostanában nagyon sok tévés interjú készült önnel a nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Számomra figyelemre méltó megjegyzésnek tűnt az, hogy ön szerint az internet végre megvalósíthatja a magyar nemzet egységét, azt, amit Illyés Gyula úgy fogalmazott meg, hogy „haza a magasban”. Kifejtené? –Ezt pontosan úgy gondolom, hogy mindenünkkel, amink van, a szellemi javainkkal föl kell hurcolkodnunk a világhálóra, mert ez egy olyan jelentős eszköz a megmaradásunk érdekében – bár ezt nem akarom profanizálni –, mint annak idején a kereszténység fölvétele volt. Igen fontos annak érdekében, hogy megmaradhassunk. Csak ezt a hálót meg kell tanítani jól magyarul. Egy kicsit büszkék lehetünk arra, hogy a magyar szellemi javak nagy része már fönn van a hálón, s ez azt jelenti, hogy többet nem lehetnek olyan politikai határok, mint amilyenek a közelmúltban voltak, s például az újzélandi magyar közvetlen kapcsolatba léphet akár a marosvásárhelyi magyarral is. –Nemrégiben azt mondta, hálás a Szekuritáténak, mert lényegében megírta ön helyett a saját naplóját, miközben ön soha nem vezetett naplót. Mekkora követési anyagot kapott önmagáról a Szekuritáté irattárából? –Nettó tizenhat kilogrammnyi anyagot kaptam eddig. Most éppen arra biztatnak a barátaim, hogy kérjem ki a magyarországi anyagot is, mert az sem mellékes. –Kit tart a legnagyobb magyar költőnek? –Petőfi Sándort. Viszont az egyik hegyet nem lehet a másikhoz hasonlítani. Lehet, hogy egy másik alkalommal azt mondtam, hogy Arany Jánost tartom a legnagyabb költőnek. Nem tudom... –Illyés Gyulával ugyanakkor igen közeli kapcsolatban állt... –Ez is igaz. Persze József Attila is óriás volt. Azt szoktam mondani, hogy én az egész szeptemberi csillagos égben gyönyörködöm, és így vagyok a költészettel is, a magyarral különösen, de a világirodalommal is. Még akkor is, ha tudván tudom, hogy csak egy-két csillag az én vezérlőcsillagom...

Mint mondta, élete több évtizedének meghatározó helyszínei a felolvasóestek voltak. Évente mintegy 100 író-olvasó találkozón vett részt idehaza és a világban, ahol magyarok élnek. „A földön mindenütt jártam, hiszen zömmel mindenütt magyarok élnek” – csillantotta meg sajátos humorát a költő. Több költeménye mellett az Öreg kút az utca szádán című verset is elmondta, mondván: „Ezt mindenütt elmondtam. Tulajdonképpen ezzel a verssel kacsoltam egybe a világ magyarságát.” Kányádi meggyőzően ecsetelte azt, hogy a Romániai Írók Szövetsége mindig demokratikus szervezet volt, ahol „pozitív diszkriminációban részesítették az erdélyi magyar írókat”. Úgy vélte: bárki bármit mond, a magyarságnak itt, Kelet-Európában, a Balkán térségében a román, a szerb, a szlovák néppel kell közösen, barátságban élnie, jövőt teremtenie magának.

Kovács András Ferenc szerint Kányádi kinevelte magának az olvasóit. Kányádi pedig úgy vélte: az a költő marad fenn, aki a legszebb, legközismertebb, különböző eredetű, ugyanakkor a magyar nyelv alapzatát képező szavakból alkotja verseit. „Petőfit ma sem kell magyarázni, de Aranyt már tudatosan meg kell szerettetni a fiatalokkal” – magyarázta.

Azt is elmesélte, hogy nyolcvanadik születésnapja alkalmából Budavár díszpolgárává avatták, és négyéves utánajárással sikerült Budán egy kutat állíttatnia Benedek Eleknek, amellyel azoknak a gyerekeknek állítottak emléket, akik az 1956-os forradalom áldozataiként nagyon zsenge korban vesztették életüket, ezért nem olvashatták Elek apó meséit.