
Cristi Puiu (a mikrofonnál) a film stábja körében
Fotó: Tiff.ro
Nem tervezte kolozsvári „beszédét” Cristi Puiu neves román rendező, aki bevallása szerint új filmjének bemutatóján nagyon dühös volt.
2020. augusztus 12., 18:312020. augusztus 12., 18:31
2020. augusztus 12., 18:392020. augusztus 12., 18:39
A román filmgyártás fenegyerekének tekintett, többszörösen díjazott rendező kedden este a Marius Tuca Show meghívottjaként beszélt arról, hogy nem tervezte a botrányt kiváltó kolozsvári beszédét, hogy a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) meghívottjaként kifakadt a maszkviselés és a járványügyi intézkedések ellen. A Mediafax beszámolója szerint
Mint mesélte, fél órát várakoztatták, mielőtt beengedték volna az agrártudományi egyetem kertjében berendezett vetítési helyszínre, ahol több zavaró tényező is volt, a maszk mellett a hideget és a szúnyogokat említette. Elmondta,
A Malmkrog kolozsvári közönsége fegyelmezetten viselkedett
Fotó: Tiff.ro
„Tudja, mi zavar a legjobban ebben a történetben? Az emberek szemében lévő félelem” – mondta a moderátornak Cristi Puiu, ismét hangot adva Kolozsváron is hangoztatott meggyőződésének, miszerint „a diktatúra veszélyesebb, mint a járvány”.
És leginkább fel kellene hagyniuk a pánikkeltéssel, különben félő, hogy hamarosan pokol lesz az életünk, tette hozzá.
Mint arról beszámoltunk, Cristi Puiu új filmje vetítése előtt a román hatóságok járványkezelési módját bírálta, és irritált hangon arra kérte a nézőket, távozzanak, amikor már nem bírják, ugyanis egy 200 perces filmet embertelen maszkban végignézni.

Sokkolta kolozsvári közönségét Cristi Puiu román rendező, akinek új filmje, a Malmkrog vetítésén kellett köszöntenie a publikumot a TIFF-en, ehelyett hevesen bírálta a hatóságokat a járványügyi intézkedések miatt.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!