„A két ember között elinduló kapcsolat foglalkoztat” – Kocsis Ágnes magyarországi rendező a filmekben megjelenő személyességről

– Az Éden című legutóbbi filmje a járványhelyzet miatt egy évvel a megjelenést követően került csak a magyarországi mozikba. A szkafanderben mászkáló, valamennyi vegyszerre allergiás nő története a vírus kontextusában bizonyára új értelmet nyert. Miként?

– Az Éden világpremierje 2020-ban a Rotterdami Filmfesztiválon volt, aztán elvittük Göteborgba, a következő megálló pedig Párizsban lett volna, egy szintén női filmfesztiválon, az utazás előtt azonban az egész világ bezárt. A tavaszi filmpremier így elmaradt, majd kijelöltünk egy októberi dátumot, amiről szintén sejthető volt, hogy elmarad, ezért Magyarországon csak idén májusban sikerült bemutatni a filmet. Romániában a járványügyi szabályok lehetővé tették a januári bemutatót, így a romániai közönség előbb találkozhatott a filmmel.

A moziban vetített film nem csak abban különbözik, hogy a nézők közös térben tekinthetik meg a nagyvásznon, hanem a ritmusa is teljesen másképp hat: az Édent például kimondottan nagyvászonra terveztük. A főszereplő élethelyzetét – hogy a betegsége miatt nem érintkezhet emberekkel, nem mehet ki, csak komoly védőfelszerelésben és magányosan él egyedül – a járvány miatt nagyobb empátiával tudjuk átélni. Az egész világ megtapasztalhatta, milyen, amikor csak védőfelszerelésben lehet kimenni, amikor nem érinthetjük és puszilhatjuk meg egymást, és nem találkozhatunk a barátainkkal.

– A szentgyörgyi fesztiválon tartott mesterkurzuson azt mondta, nem mindig a személyes életből vett történetekkel dolgozik. Milyen témák foglalkoztatják leginkább és változott-e ez az idők során?

– A személyesség fogalmát sokféleképpen lehet értelmezni. Elég ritka, hogy valaki saját magáról csináljon filmet, azonban a rendező nem tud másból dolgozni, mint ami foglalkoztatja. Amikor valaki őszintén próbál fogalmazni, csak olyan témákhoz tud nyúlni, amelyek valóban érdeklik őt. Egy filmben mindig tetten érhető a szerző világnézete, érzékenysége, ilyen szempontból pedig nagyon is személyes. A magány és az emberi kapcsolatok fontossága minden filmemben visszaköszön, a modern kori társadalomban a társas magány kérdését kifejezetten aktuálisnak tartom, hiszen minél többen vagyunk egy városban, sokszor annál magányosabbnak érezzük magunkat. Ezentúl az emberi kapcsolatok hátulütői és az ezzel járó nehézségek is foglalkoztatnak, általában filozófiai vonatkozásban. A Pál Adrienn című filmben önmagunk megismerésének kérdése volt a középpontban.

A nem hétköznapi helyzetekben levő emberek története mindig érdekesebb: a Friss levegő című filmben a társadalom peremén álló vécés néni és a lánya közti kapcsolatot járjuk körül. Az, hogy két ember szereti egymást, de ezt nem tudja kifejezni, már önmagában egy dráma. Alapvetően azok a filmek mozgatnak meg, amelyek fontos kérdéseket tesznek fel az emberi létezés és az emberi kapcsolatok terén.

– Épp zajlik a marosvásárhelyi Alternatív Nemzetközi Filmfesztivál, ahol zsűritag. Milyen tapasztalatokat ad az ezen a szemlén való zsűrizés, vannak fiatal felfedezettek?

– Tavaly is zsűriztem a fesztiválon, de akkor online került megszervezésre. A vásárhelyi szemlén nem csak fiatal rendezők alkotásai szerepelnek, de rövidfilmeket valóban gyakrabban forgatnak fiatalok, egyetemisták. Nagyon sok érdekes, jó filmet láttam, amelyeket magas szakmai színvonalon készítettek el. A zsűrizés mindig érdekes dolog, itt látszik igazán, mennyire szubjektív a filmek megítélése. A vetítések után többen összeülünk, akik elviekben mind értünk hozzá, és mégis megesik, hogy szöges ellentétét gondoljuk ugyanarról a filmről.

– Több mint két éve megalakult a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete, amelynek elnöke. Milyen változásokat szeretnének kieszközölni a magyar filmgyártásban?

– A megalakulásunkkor Magyarországon még az előző filmalap működött, és már akkor összeírtuk a javaslatainkat, hogyan lehetne jobban működővé tenni a rendszert, mi az, amit szerintünk hiányzik vagy esetleg nem jól működik. A váltás után, pont egy éve, megkerestük az új filmintézetet ezzel a listával, és több pont meg is valósult. Fontos lenne, ha az öttagú játékfilmes kuratóriumban női képviselet is legyen, jelenleg ugyanis nincs. A tévéfilmes döntőbizottságnak csupán egy női tajga van. A moziforgalmazás nagy reformra szorulna. Egy szerzői film annyira kevés támogatást kap, hogy abból még a hírt is nehéz eljuttatni a nézőkhöz, hogy a film moziba került. Miközben a közönségfilmek – amelyek amúgy is nagy bevételt hoznak – nagyon nagy forgalmazási támogatást kapnak. Ha a kultúrafogyasztás nevében, az adófizetők pénzéből óriási összegekből hozunk létre filmeket, miért akarjuk ezeket az állandó pénzekből létrehozott filmeket piaci alapon eladni? Miért akarjuk a kultúrát piaci alapon értékesíteni? Minden filmnél sokkal magasabb nézőszámot lehetne elérni, ha azokat megfelelő összegből lehetne promotálni. Egy másik fontos kérdés, hogy kik kapnak lehetőséget rendezésre. A rendezés olyan szakma, amit a gyakorlat által lehet megtanulni.

Az utóbbi időben az összes szakmai szervezet összefogott. Producerek, vágók, operatőrök, hangmesterek kommunikálnak egymás közt, hogy kiküszöböljék a filmgyártásban felmerülő gondokat.

– Következő készülő filmjét Szécsi Pálról fogja forgatni. Mi ragadta meg az egykori énekes, előadóművész történetében?

– Remélem, hogy sikerül majd leforgatni. Szécsi Pál a hatvanas-hetvenes évek Magyarországának egyik legnépszerűbb táncdalénekese volt. Rendkívül érdekes a sorsában, hogy egy fiatalember, aki látszólag mindent megkapott az élettől – elképesztő tehetség, jó hang, remek mozgás, sármos külső –, nagy sztár lesz, és mégis egész életében boldogtalan marad. Az élettörténete – ami harmincéves korában sajnos öngyilkossággal ért véget – drámaian példázza, mi az, ami igazán fontos az életben, mi a boldogság, és hogy mennyire fontos a biztos érzelmi háttér, a gyerekkorban megkapott feltétlen szeretet és elfogadás. A történet ma is érvényes, hiszen rengeteg tehetségkutató van, ahol fiatal felfedezettek nem mindig tudják elviselni a sikerrel járó hírnevet. A Szécsi Pálról készült játékfilmnek lesznek fiktív elemei is, és semmiképp nem szeretnénk idealizált képet festeni róla: inkább a kor hangulatát, a szocialista sztárszisztéma működését szeretnénk hitelesen visszaadni a vásznon.