Erdélyi turnéra indul koncertszínházi Radnóti-előadásával Vecsei H. Miklós és csapata

Erdélyi turnéra indul koncertszínházi Radnóti-előadásával Vecsei H. Miklós és csapata

Vecsei H. Miklós színművész és QJÚB nevű csapata erdélyi turnéra indul. Az első állomás Kolozsvár.

2024. november 19., kedd

Kitárta kapuit a kincses városban a volt Központi Szálló

Kolozsvár emblematikus épületét, a volt Központi Szállót járhatták be kedden délután az érdeklődők. A magyar néptáncoktatás, a hagyományőrzés egyik erdélyi fellegvárának szánt impozáns, felújított épület történetiségét művészettörténész ismertette.

Kitárta kapuit a kincses városban a volt Központi Szálló
2024. november 16., szombat

Borsodi L. László kapta az Év szerzője díjat a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

Borsodi L. László csíkszeredai költő, irodalomtörténész, kritikus, tanár kapta az Év szerzője díjat a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron – közölték szombaton a rendezvény szervezői.

Borsodi L. László kapta az Év szerzője díjat a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron
2024. november 16., szombat

Igenis lehetnek a kortársaink Arany Jánosék: ifj. Vidnyánszky Attila újabb bravúros rendezése

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezései elképesztően sodró erejűek, dinamikusak és „fiatalosak”, de mély gondolatiságúak is, így óriási az esélyük, hogy megszólítsák az ifjú generációkat.

Igenis lehetnek a kortársaink Arany Jánosék: ifj. Vidnyánszky Attila újabb bravúros rendezése
2024. november 16., szombat

Rejtőzködő kincseket hozott felszínre a Kölcsey Galéria – Album jelent meg a kiállítássorozat tíz évéről

A minap mutatták be azt az albumot, amely az aradi Kölcsey Egyesület újkori történetének egyik sikeres rendezvénysorozatát, a Kölcsey Galéria 2013 és 2023 közötti képzőművészeti kiállításait foglalja össze.

Rejtőzködő kincseket hozott felszínre a Kölcsey Galéria – Album jelent meg a kiállítássorozat tíz évéről
2024. november 15., péntek

Hiedelmekről mindenkinek: Nagybánya mindennapjait is meghatározta a boszorkányság

A boszorkányságról és különféle hiedelmekről szóló előadást hallgathatnak meg az érdeklődők a nagybányai Teleki Magyar Ház szervezésében.

Hiedelmekről mindenkinek: Nagybánya mindennapjait is meghatározta a boszorkányság
2024. november 15., péntek

Wagner Nándor hazatért Nagyváradra, de még mindig nem teljesen

Ma még a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem régi épületének az aulájában áll, de az új épületszárny felépítése után kikerül a négy fal közül Wagner Nándor nagyváradi születésű szobrászművész és felesége, Csijo asszony mellszobra.

Wagner Nándor hazatért Nagyváradra, de még mindig nem teljesen
2024. november 15., péntek

Kisebbségi társulatok seregszemléje: 25 előadás és kísérőprogramok Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben zajlik az Interetnikai Színházi Fesztivál, amely a romániai kisebbségi színjátszást képviselő társulatokat, és azok reprezentatív előadásait vonultatja fel.

Kisebbségi társulatok seregszemléje: 25 előadás és kísérőprogramok Szatmárnémetiben
2024. november 14., csütörtök

Még várni kell a jó értelemben sokkoló dramaturgiára a 21. századi romániai színházi életben

Az 1989-es fordulat után a színház területén se tudták Romániában, hogy mit kezdjenek a vágyott szabadsággal. Reformkezdeményezések, különféle mozgások jellemezték az elmúlt 35 évben a hazai, ezen belül a magyar színházak útkereséseit.

Még várni kell a jó értelemben sokkoló dramaturgiára a 21. századi romániai színházi életben
2024. november 14., csütörtök

Színes kavalkád a színházi iskolák marosvásárhelyi találkozóján

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tizedik alkalommal szervezi meg a Színházi Iskolák Találkozóját 2024. november 15–24. között – tájékoztatott csütörtökön a Magyar Művészeti Kar titkársága.

Színes kavalkád a színházi iskolák marosvásárhelyi találkozóján
2024. november 13., szerda

Adyék szobránál ünnepelték a magyar nyelv napját nagykárolyi iskolások

Ady Endre nagykárolyi szobránál ünnepelték a magyar nyelv napját a helyi Vasile Lucaciu vegyes tannyelvű általános iskola magyar hatodikosai.

Adyék szobránál ünnepelték a magyar nyelv napját nagykárolyi iskolások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2024. november 12., kedd

Románia legnagyobb régészeti lelőhelyét találták meg

Románia eddigi legnagyobb régészeti lelőhelyét találták meg Arad és Temesvár között a vasúti pálya felújítását megelőző leletmentő ásatások során.

Románia legnagyobb régészeti lelőhelyét találták meg
2024. november 12., kedd

Csak a szemet figyeljétek! – „Pixelekbe csomagolt arcok” kiállítása a kincses városban

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Újságírás és Digitális Média szakán működő Spectator Média Szakkollégium portréfotó-kiállítása nyílik meg a kolozsvári Planetáriumban.

Csak a szemet figyeljétek! – „Pixelekbe csomagolt arcok” kiállítása a kincses városban
2024. november 12., kedd

Fókuszban a felelősség témája: a szentgyörgyi társulat minden színészét bevonó előadást készít Bocsárdi László

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház következő előadása Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabjából készül Bocsárdi László rendezésében, az előadás olvasópróbái elkezdődtek – közölte a társulat.

Fókuszban a felelősség témája: a szentgyörgyi társulat minden színészét bevonó előadást készít Bocsárdi László
2024. november 11., hétfő

Először a szatmári társulatnak, a jövőben fiatal erdélyi színészeknek adják a kolozsvári művész nevét viselő díjat

Az idén januárban elhunyt Csíky András kolozsvári színművész nevét viseli az újonnan létrejött alapítvány, amely a színművész akaratából az általa kapott Kossuth-díjjal járó évenként pénzjutalmat fiatal erdélyi színészeknek ítéli oda.

Először a szatmári társulatnak, a jövőben fiatal erdélyi színészeknek adják a kolozsvári művész nevét viselő díjat
2024. november 11., hétfő

Félidőn túl az Interferenciák: hazai alkotók, koncert, könyvbemutató

A kilencedik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál elérkezett második feléhez, de a következő napokban is színes és sokszínű programokkal várja a színházkedvelő közönséget.

Félidőn túl az Interferenciák: hazai alkotók, koncert, könyvbemutató
2024. november 10., vasárnap

Lengyel kisjátékfilm nyerte az Alter-Native Rövidfilm Fesztivál fődíját

Michal Toczek fiatal lengyel filmes Egy kiégett házasság (A Dead Marriage) című kisjátékfilmje nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját.

Lengyel kisjátékfilm nyerte az Alter-Native Rövidfilm Fesztivál fődíját
2024. november 09., szombat

Egy emigrált magyar filmesnek az 1989-es „mérföldkő” vonatkozásairól szóló alkotását mutatják be

Az 1989-es rendszerváltások – a romániai és a magyarországi – privát és nyilvános vonatkozásainak lenyomatát adja az a ritkán látható, különleges film, amit a Liszt Intézet Bukarest szervezésében mutatnak be a román fővárosban.

Egy emigrált magyar filmesnek az 1989-es „mérföldkő” vonatkozásairól szóló alkotását mutatják be