Elhunyt Claudia Cardinale francia–olasz filmszínésznő

Legismertebb alakításainak köszönhetően A párduc (Luchino Visconti), a Volt egyszer egy Vadnyugat (Sergio Leone) vagy a Nyolc és fél (Federico Fellini) című filmekben Claudia Cardinale az olasz filmművészet egyik legemblematikusabb filmcsillaga volt Gina Lollobrigida és Sophia Loren mellett.

„Minden idők egyik legnagyobb olasz színésznője” távozott az élők sorából – emlékezett meg Alessandro Giuli olasz kulturális miniszter.

„Az olaszos finomság és a különleges szépség megtestesítőjeként hosszú karrierje során több mint 150 filmben játszott, amelyek közül számosat a szerzői filmek remekműveiként tartanak számon” – írta a tárcavezető közleményében. „Világszerte ismert volt, és kivételes tehetségével inspirálta a 20. század legfontosabb rendezőit” – tette hozzá.

– fogalmazott Gilles Jacob, a cannes-i fesztivál korábbi elnöke.

A filmcsillag Claude Joséphine Rose Cardinale néven 1938. április 15-én Tuniszban született, szicíliai emigráns szülők legkisebb gyermekeként, anyanyelve a francia, a tunéziai arab és az olasz szicíliai nyelvjárása.

Szülei lányukat tanári pályára szánták, de Claudia inkább a színpadra vágyott. Tizennyolc éves korában megnyerte a tunéziai olasz filmhét alkalmából rendezett „legszebb tuniszi olasz lány” szépségversenyt. Jutalomként a velencei filmfesztiválra utazhatott, ahol több producer is felfigyelt rá és az olasz film fővárosába, a Cinecittába csábították.

Cardinale a statisztaszerepek után komolyabb felkéréseket is kapott, de ekkoriban még nem beszélhetett a saját hangján: akcentusa és megjelenésével éles ellentétben álló mély hangja miatt sokáig szinkronizálták.

Rövidesen olyan rendezőkkel dolgozott, mint Mauro Bolognini (A szép Antonio, 1960), Luchino Visconti Rocco és fivérei (1960), majd A párduc című alkotásában (1963) is fontos szerepet bízott rá Alain Delon oldalán, 1962-ben a hatalmas sikert arató Cartouche című francia-olasz kalandfilmben szerepelt Jean-Paul Belmondo partnereként.

Kedvenc direktora Fellini volt, akiről annak halála után is rajongva nyilatkozott. Ők ketten remekül kijöttek egymással, olyannyira, hogy Fellini volt az első, aki a Nyolc és fél című alkotásban nem szinkronizáltatta a hangját. Cardinalénak ez a film lett az útlevele Hollywoodba, ekkor már olyan dívákkal emlegették egy lapon, mint Brigitte Bardot vagy Sophia Loren, egy ideig Amerika és az öreg kontinens között ingázva élt.

A Szovjetunióban is forgatott, 1970-ben Mihail Kalatozov rendezésében A jégsziget foglyai című kalandfilm főszerepét játszotta.

A hetvenes évek közepén elvált felfedezőjétől, Cristalditól, és rövidesen Pasquale Squitieri filmrendező lett a társa, akivel négy évtizeden át, a férfi 2017-ben bekövetkezett haláláig élt harmonikus kapcsolatban, 1979-ben lányuk született. Squitierivel forgatott két közös filmjük - Corleone, Vasprefektus - sikere után a színésznő karrierje megbicsaklott, mert az 1984-es, Mussolini szeretőjéről, a vele együtt kivégzett Claretta Petacciról forgatott Claretta óriási politikai botrányt kavart.

Az ezt követő időszakban jobbára francia vígjátékokban és olasz tévéfilmekben szerepelt.

Az új évezred elején a színpadon is kipróbálta magát, előbb Párizsban lépett a világot jelentő deszkákra, majd Olaszországban is tett egy színházi turnét, Luigi Pirandello egyik darabjával. 2010-ben a Signora Enrica című filmben egy idős olasz nőt alakított, aki egy török cserediákot fogad be, 2012-ben Jeanne Moreau partnere volt a Gebo és az árnyék című, a kritika által rendkívül kedvezően fogadott filmdrámában. 2014-ben az Emma Thompson által rendezett Effie Gray című történelmi drámában, a következő évben a habkönnyű amerikai Minden út Rómába vezet című romantikus komédiában vállalt szerepet.

Magyarországon is többször járt, 2015-ben a 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját vette át, 2018-ban részt vett a 2. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a következő évben az Erzsébetvárosi Filmnapon találkozhattak vele a magyar rajongók.