
A budapesti Független Színház Emberevők című produkciójával vendégszerepel Bukarestben
Fotó: Tina Ilhasz
Roma Színházi Hetet szerveznek Bukarestben október 3–8. között, a szemlén budapesti társulat is fellép a 18. századi roma üldözésekről szóló előadásával.
2025. szeptember 25., 13:202025. szeptember 25., 13:20
2025. szeptember 25., 13:202025. szeptember 25., 13:20
Amint a Liszt Intézet Bukarest közölte, szervezésükben a budapesti Független Színház vendégszerepel újra Bukarestben. A bukaresti Giuvlipen roma társulat által szervezett szemle kínálatában saját előadásaik, valamint budapesti és olaszországi társulat előadásai szerepelnek.
A szervezők kifejtik, fesztiváljukon ingyenesek az előadások, a rendezvény a kultúrák közti párbeszédet és a fiatal tehetségek támogatását is ösztönzi.
A budapesti társulat az Emberevők című előadással utazik a román fővárosba, a darab a 18. századi roma üldözésekre egy valós történet feldolgozásával reflektál, a történelmi emlékezet és a kulturális elismerés szempontjából közelítve meg.
Amint a leírásban olvasható, 1782-ben, Hont vármegyében eltűnt a mészáros. Bár a holtteste nem került elő, az eset hatására mégis több száz romát állítottak elő.
Az Emberevők című darab a 18. századi roma üldözésekre egy valós történet feldolgozásával reflektál
Fotó: Tina Ilhasz
A túlélőket kényszermunkára ítélték, gyermekeiket pedig elvették tőlük, árvaházakba vagy parasztcsaládoknál helyezték el. Ennek a brutális eseménynek állít emléket az Emberevők című előadás.
Az előadás 14 éven aluliak számára nem ajánlott, az előadást feldolgozó beszélgetés követi az alkotókkal.
A budapesti Független Színház előadása
Fotó: Tina Ilhasz
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: giuvlipen@gmail.com.

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!