Hirdetés

[VIDEÓ] A rendőrség tüzet nyitott a kormányellenes tüntetőkre Kirgizisztánban

A korábbi hírekkel ellentétben nem ölték meg, csupán foglyul ejtették Moldomusa Kongantijev kirgiz belügyminisztert szerdán az ország északi részén lévő Talasz városában az ellenzéki tüntetők. A helyi média szerint a tárcavezetőt Kurmanbek Bakijev államfő távozását követelő ellenzéki tüntetők túszuk ejtették és megverték. Az Azattyk rádió, a Szabad Európa kirgizisztáni adása azt jelentette, hogy Talaszban túszul ejtették Akilbek Dzsaparov első miniszterelnök-helyettest is, és őt is megverték a tüntetők. Biskekben, ahol a rendőrök tüzet nyitottak a kormány épületét ostromló tüntetőkre, tizenketten haltak meg – közölték kormányzati források. A Kabar kirgiz hírügynökség értesülései szerint a sebesültek száma elérte a 131-et.

Hírösszefoglaló

2010. április 07., 14:302010. április 07., 14:30

A KABAR nemzeti hírügynökség jelentése szerint oldomusa Kongantijev kirgiz belügyminisztert megverték, állapota súlyos. Egy ideig a tiltakozók fogságában volt Akilbek Dzsaparov első miniszterelnök-helyettes is, akit a helyi baleseti kórházba szállítottak.

Kurmanbek Bakijev elnök 2005 márciusában népi felkelés nyomán került hatalomra, s az ország demokratizálását ígérte. Harcostársainak többsége azonban azóta az ellenzékhez csatlakozott, korrupcióval és tekintélyuralmi törekvésekkel vádolva az államfőt.

Szerdán egész Kirgizisztánban rendkívüli állapotot hirdetett ki Danijar Uszenov kormányfő, miután véres összecsapások törtek ki a fővárosban az államfő távozását követelő tüntetők és a rohamrendőrség között.

Biskekben szerdán a rendőrség először könnygázzal, gumilövedékkel és hang-fény gránáttal próbálta meg feloszlatni a tömeget, majd tüzet nyitott a mintegy 5000 tüntető ellenzékire.

\"Öt holttest fekszik a téren. Sok a vér\" - jelentette szerda reggel egy brit hírügynökség fotoriportere a helyszínről. Orosz hírügynökségek kórházi forrásokra hivatkozva két halottról számoltak be. A mentők is megerősítették, hogy a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásnak vannak halálos áldozatai, többségük halálát lőtt sebek okozták.

Talaszban már második napja tart a tüntetés, a megmozdulások szerdára kiterjedtek az ország középső részében található Narin városra is, ahol ellenzéki tüntetők százai erőszakkal behatoltak a tartományi kormányzat épületébe.

A két napja tartó nyugtalanság az Afganisztánhoz való közelsége miatt Oroszország és az Egyesült Államok által egyaránt stratégiai fontosságúnak tekintett volt szovjetköztársaság viszonylagos stabilitását fenyegeti. Mindkét ország katonai támaszpontot működtet a volt szovjetköztársaságban.
 

A Russia Today felvételei Biskekből (forrás: YouTube):

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
Hirdetés