2009. október 16., 10:302009. október 16., 10:30
A rendőrségi hivatal elleni támadásban összesen heten haltak meg. A másfél órán át folytatódó tűzharcban két támadó, négy hivatali alkalmazott és egy járókelő vesztette életét. Röviddel a hivatal elleni támadás után fegyveresek egy-egy csoportja behatolt két rendőrségi kiképzőközpont területére a kelet-pakisztáni nagyváros szélén.
Az egyik helyszínen kilenc rendőr és négy támadó vesztette életét, utóbbiak közül három úgy, hogy működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet, negyedik társukat pedig a rendőrök lőtték le.
A támadók másik csoportja a lahori repülőtér melletti kommandóskiképző központba hatolt be, átmásztak a falon. Legalább nyolcan voltak. A támadásban egy rendőr meghalt, és a tűzharc, illetve öngyilkos robbantások következtében öt támadó is életét vesztette. A biztonságiak megkíséreltek élve elfogni néhány behatolót, hogy információt kapjanak kilétükről.
A történtekre reagálva Aszif Ali Zardari pakisztáni államfő közleményében leszögezte, hogy az országot az elmúlt 11 napban vérbe borító erőszak nem fogja elrettenteni a kormányt a szélsőségesek felszámolására irányuló törekvésétől.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.