
Fotó: K. Debreceni Mihály
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleménye szerint Ukrajnában minden nemzeti kisebbséghez tartozónak joga van anyanyelve szabad és akadálytalan magán- és nyilvános, szóbeli és írásbeli használatához.
2023. június 13., 15:022023. június 13., 15:02
A Velencei Bizottság szakértői az ukrajnai kisebbségi törvényről kedden közzétett állásfoglalásukban kiemelték: a nemzeti kisebbséghez tartozók joga az önmeghatározás, a szabad egyesülés és a békés gyülekezés, a szólás-, gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlása, részvétel a politikai, gazdasági és társadalmi életben, a nemzeti nyelvhasználat, továbbá
Közölték: Ukrajna minden állampolgárának joga van szabadon eldönteni, hogy valamely nemzeti közösséghez tartozónak vallja-e magát. Az ilyen döntés vagy az ezzel kapcsolatos jogok gyakorlása nem okozhat kárt az érintettnek. Minden ukrán állampolgárnak joga van saját nevének használatához, adott esetben pedig joga van vezetéknevének visszaállítására – írták.
A nemzeti kisebbségeknek joguk van egyesületek létrehozásához és részt venni azok tevékenységében.
– húzták alá.
Kijelentették: az állami integrációs politikának tartózkodnia kell a nemzeti közösségekhez tartozók akaratuk ellenére történő beolvadását célzó intézkedésektől. Az államnak garantálnia kell a nemzeti kisebbséghez tartozók jogainak, szabadságának és törvényileg védett érdekeinek védelmét. A nemzeti kisebbségekhez tartozók a törvény előtt egyenlőek és egyenlő jogi védelemre jogosultak – emlékeztettek.
„Tilos a nemzeti közösségekhez tartozók közvetlen vagy közvetett megkülönböztetése” – fogalmaztak.
– írták.
A nemzeti kisebbséghez tartozók joga közösségük nyelvén információkat gyűjteni, tárolni, felhasználni és terjeszteni szóban, írásban vagy bármilyen más módon. A nemzeti kisebbségekhez tartozóknak joguk van megőrizni és fejleszteni kulturális, nyelvi, vallási identitásukat, hagyományaikat és szokásaikat, felhasználni kultúrájuk vívmányait, megőrizni és gyarapítani kulturális örökségüket, valamint joguk van történelmükhöz és kultúrájukhoz kapcsolódó események megtartásához – írták.
Az Ukrajna területén található nemzeti kisebbségek történelmi, kulturális és vallási emlékei az ukrán kultúra részét képezik – írták.
A nemzeti közösségek által szervezett és tartott nyilvános rendezvények – találkozók, konferenciák, gyűlések, kiállítások, továbbképzések, szemináriumok, workshopok, beszélgetések, fórumok, és minden egyéb nyilvános rendezvény – az adott nemzeti nyelven megtartható.
A rendezvény látogatóinak kérésére a szervezőnek gondoskodnia kell fordításról az államnyelvre, ha erre legkésőbb 48 órával a rendezvény kezdete előtt igény érkezik.
Közölték: a tömegtájékoztatásban a nemzeti kisebbségek nyelvei a jogszabályoknak megfelelően használhatók. A kisebbségi közösségeknek joguk van saját médiát létrehozni tömegtájékoztatás céljából a jogszabályoknak megfelelően. A nemzeti kisebbségek nyelvén, az állami, vagy helyi költségvetés terhére megjelent kiadványokra nem vonatkoznak az ukrán törvény előírásai – írták. Az előírások továbbá nem vonatkoznak a szakosított könyvesboltok tevékenységére sem.
Azokon a településeken, ahol hagyományosan nemzeti kisebbséghez tartozók élnek, vagy ahol a lakosság jelentős részét alkotják, a helyi önkormányzatok tábláin a hivatalos államnyelvű feliratozás mellett megengedett a nemzeti kisebbségek nyelvének alkalmazása is. Ugyanez érvényes az általános hirdetmények, ideértve ajánlatok, táblák, cégtáblák és egyéb üzenetek, feliratok és más nyilvánosan közzétett szöveges, képi vagy hangüzenet formájában megjelenő információk esetében is. Megengedett továbbá a választási kampány anyagának államnyelvű és az adott nemzeti kisebbség nyelvén sokszorosított terjesztése is – írták.
– közölték.
A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságának érvényesítését szolgáló intézkedések végrehajtásának biztosításához szükséges kiadásokat állami költségvetés terhére, külön költségvetési program keretében biztosítani kell – emelték ki.
Megjegyezték: a nemzeti kisebbséghez tartozók kötelesek betartani Ukrajna alkotmányát és törvényeit, megvédeni Ukrajna önállóságát és területi egységét, tiszteletben tartani az ország nyelvét, kultúráját, hagyományait, szokásait, vallási identitását. A nemzeti kisebbséghez tartozók jogai és szabadsága a törvénynek megfelelően korlátozhatók, ha szükséges – tették hozzá.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszer.
Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte Havasi Bertalan az MTI-vel.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia felvétele a vízummentességi programba továbbra is prioritás marad az Egyesült Államokkal fennálló kétoldalú kapcsolatokban – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Robbanás történt egy cseppfolyósított gázt (LPG) szállító hajón a román partok közelében, a detonációt egyes források szerint orosz dróncsapás okozhatta.
Oana Țoiu román külügyminiszter hétfőn cáfolta azokat az információkat, miszerint hivatalos washingtoni látogatása során találkozott a Tate testvérekkel Románia nagykiövetségén.
Közösségi oldalán Polgár Judit azt írta, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérést, rendkívül hálás érte, de nem vállalja.
Az illetékes belga ügyészség gyilkossági kísérlet vádjával nyomozást indított az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrány, az úgynevezett Katargate-ügyön dolgozó korrupcióellenes felügyelő ellen elkövetett támadást követően.
Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
Miközben az Egyesült Államok és Irán is folytatta a katonai csapásokat, az amerikai hadsereg vasárnap közölte, hogy egy újabb katona vesztette életét harci cselekmény során egy lelőtt iráni drón ellenőrzött felrobbantása közben.
szóljon hozzá!