2010. március 04., 09:152010. március 04., 09:15
A rendőrök az egész környéket lezárták, még a település határában lévő dombokra sem engedtek fel senkit. A helyszíni kihallgatáson K. Árpád beismerte, hogy 2008. július 21-én éjszaka a faluban rálőtt több, romák lakta házra. A férfi egy hatástalanított puskával megmutatta a nyomozóknak azt is, hogy társával együtt honnan és hogyan tüzelt az épületekre. Azt azonban tagadta, hogy bárkit is meg akart volna ölni. A gyanúsítottat kommandósok gyűrűjében, többtucatnyi rendőr biztosítása mellett szállították a Pest megyei településre, hogy rekonstruálják a mintegy két évvel ezelőtt, 2008. július 21-én elkövetett bűncselekményt. A kilenc fegyveres és molotovkoktélos támadás nyomozásában eljáró NNI szóvivője közölte: a helyszíni kihallgatásnak az volt a célja, hogy a gyanúsított már megtett vallomását a helyszínen ellenőrizzék. A bizonyítási eljárás lehetőséget biztosított K. Árpád Sándornak arra, hogy a helyszínen nyilatkozzék a cselekmény lefolyásáról, körülményeiről, megmutassa az elkövetés helyét vagy a bűncselekménnyel összefüggő más helyet, tárgyi bizonyítási eszközt – tette hozzá Bartha László. A szóvivő tájékoztatása szerint a galgagyörki helyszíni bizonyítási eljárás keretében K. Árpád Sándor „közreműködött a 2008. július 21-én elkövetett bűncselekmény lefolyásának pontos rekonstruálásában, a helyszín megközelítési útvonalának ellenőrzésében”.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.