Hirdetés

Újabb három héttel hosszabbíthatják meg a zárlatot Németországban

Képünk illusztráció •  Fotó: Rédai Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Rédai Attila

Február közepéig hosszabbíthatják meg Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.

MTI

2021. január 19., 15:252021. január 19., 15:25

Az ARD országos köztelevízió és több nemzetközi hírügynökség egybehangzó értesülése szerint a szövetségi kormány és a 16 tartományi kormány vezetőinek kedd délutáni tanácskozására a kancellári hivatal által összeállított javaslatban az áll, hogy legalább február 15-ig meg kell hosszabbítani a korlátozásokat, és ki kell dolgozni terveket a zárlat alá vett területek, tevékenységek, intézményrendszerek járványügyileg biztonságos és társadalmilag igazságos újraindítására.

A szövetségi kormány főleg az eddigieknél gyorsabban terjedő új vírusváltozatok miatt sürgeti a zárlat meghosszabbítását a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányoknál.

Hirdetés

Az új mutációk jelentette veszélyekre figyelmeztettek szakértők is egy tájékoztatón, amelyet a kancellária szervezett a tartományi kormányfőknek, hogy felkészülhessenek a keddi tanácskozásra.

Ezen az Angela Merkel kancellár vezette hétfő esti tájékoztatón a téma elismert kutatói a többi között arra figyelmeztettek, hogy az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) elsőként Nagy-Britanniában azonosított, B117 jelű mutációja akár hatszor-nyolcszor több fertőzést okozhat, mint az eddigi meghatározó vírusváltozatok.

A B117 németországi szétterjedése így megsemmisítheti a korlátozásokkal és az oltási kampány beindításával elért eredményeket, aminek hatására teljességgel ellenőrizhetetlenné válhat a járvány, és kezelhetetlen terhelés alá kerülhet az egészségügyi ellátórendszer.

Ezért a lehető legalacsonyabb szintre kell szorítani az új fertőzések számát, minden eszközzel fel kell gyorsítani az oltási kampányt, a tesztelési gyakorlatot pedig ki kell egészíteni a pozitív minták génállományának széles körű elemzésével, hogy időben észleljék az új vírusváltozatok felbukkanását, fejtették ki szakértők sajtóértesülések szerint.

Németországban december 16-án a tavaly tavaszi első járványhullám óta a legszigorúbb korlátozásokat vezették be,

így csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek tarthatnak nyitva, a napközbeni gyermekellátás és a közoktatás rendszere pedig ügyeleti üzemmódban működik. A zárlat az akkori tervek szerint január 10-ig tartott volna, de január elején meghosszabbították a hónap végéig.

A korlátozások fő célja az, hogy legalább 50-re, lehetőleg 50 alá csökkenjen az úgynevezett hétnapi incidencia – fertőzésgyakoriság –, vagyis a megelőző hét nap alatt regisztrált új fertőzések százezer lakosra vetített száma.

A tudományos és politikai közmegegyezés szerint a fertőzési láncolatok feltárásán és megszakításán dolgozó helyi közegészségügyi hivatalok csak ebben az esetben tudják visszaszerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint a mutató a célérték csaknem háromszorosán, 132-n áll.

A RKI kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 11 369 fertőződést szűrtek ki. A pozitív tesztek száma így 2 052 028-ra emelkedett. A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 989 halálesetet regisztráltak. A járvány halálos áldozatainak száma ezzel 47 622-re emelkedett Németországban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
Hirdetés