Hirdetés

Tunéziaiak kapták a béke-Nobel-díjat

Az előzetes esélylatolgatásokkal ellentétben nem Angela Merkel német kancellárnak és Ferenc pápának, hanem a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartettnek ítélték oda idén a béke-Nobel-díjat. 

2015. október 12., 00:262015. október 12., 00:26

A kvartett a tunéziai civil társadalom négy legjelentősebb szervezetét foglalja magában: a Tunéziai Általános Munkásszakszervezetet, a Tunéziai Ipari, Kereskedelmi és Kézműves Konföderációt, a Tunéziai Emberi Jogi Ligát és a Tunéziai Ügyvédi Kamarát. A norvégiai Nobel-bizottság indoklása szerint azzal érdemelték ki a kitüntetést, hogy nagyban hozzájárultak a plurális társadalom felépítéséhez az észak-afrikai országban. „Alternatív, békés politikai folyamatot indítottak el, amikor az ország a polgárháború szélére sodródott” – írták a pénteken Oslóban közzétett indoklásban.

A 2011-ben kezdődött demokratizálódási folyamat 2013 nyarára megtorpant Tunéziában, ellenzéki politikusokat lőttek agyon, ami tüntetéseket és belpolitikai válságot váltott ki. 2013 októberében „nemzeti párbeszéd” kezdődött a kormánypárt és az ellenzék között. Tavaly elnök- és parlamenti választásokat tartottak, és lépésről lépesre hozzák létre a demokrácia intézményeit. A folyamatot időnként beárnyékolják súlyos erőszakcselekmények, főleg olyanok, amelyeket iszlám szélsőségesek követnek el.

Huszin Abbászi, a tunéziai munkásszakszervezet főtitkára a bejelentésre reagálva úgy nyilatkozott, nagyon meglepte a kitüntetés, de nemcsak őt, hanem a kvartett többi tagszervezetének tagjait is. „Azokat az erőfeszítéseket jutalmazza a kitüntetés, amelyeket a kvartett több mint két évvel ezelőtt kezdett el, amikor az ország minden fronton veszélyben volt. Ez nagy öröm Tunéziának, és remény az arab világnak” – jelentette ki Abbászi. Kaci Kullmann Five, a Nobel-bizottság elnöke szerint a díjjal mindenekelőtt a tunéziai népet akarták bátorítani, amely nagy nehézségek ellenére lerakta a nemzeti testvériség alapjait. A bizottság reményei szerint ez a munka követendő példa lesz más országok számára is.

Az AP amerikai hírügynökség szerint a döntés valószínűleg meglepetés mindenki számára, hiszen a díj elnyerésére a legesélyesebb Angela Merkel német kancellár volt az ukrán válság és kiváltképp a menekülthullám kezelésében nyújtott munkájáért. Esélyesként tartották számon még Ferenc pápát és a Novaja Gazeta című orosz újságot is. Az idei díjra 273 nevezett volt, öttel kevesebb, mint tavaly.

A Nobel-bizottság döntését Európa-szerte elismeréssel fogadták, a nyilatkozó politikusok támogatásukról biztosították Tunéziát és erőfeszítéseit a demokratikus átalakulásra. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében azt írta, hogy a kvartettet alkotó tunéziai szervezetek megmutatták Észak-Afrikának és a Közel-Keletnek a zűrzavarból kivezető demokratikus utat.

Angela Merkel kiváló döntésnek nevezte a tunéziai szervezetek kitüntetését szóvivője szerint. „A díj megérdemelt jutalom a demokráciáért folytatott küzdelemért, és ahhoz a gondolathoz való ragaszkodásért, hogy egy nép, amely megszabadult egy diktatúrától, valami jobbat érdemel, mint egy újabb diktatúrát” – idézte a kancellárt Steffen Seibert. Arra a kérdésre, hogy a német vezető reakciója megkönnyebbülését tükrözi-e amiatt, hogy nem őt tüntették ki egy olyan időszakban, amikor menekültpolitikája feszültségeket kelt, a szóvivő így válaszolt: „Nem. Amiatti örömét tükrözi, hogy jó döntés született. Tisztelet a nyerteseknek, a többi pedig csak spekuláció, de nem a miénk” – szögezte le.

François Hollande francia elnök szerint a díj szentesíti a tunéziai demokratikus átmenet sikerét. „Ismerjük el, hogy az arab tavasz forradalmai közül a tunéziai az egyetlen, amelynek vitathatatlan választások és megalapozott demokrácia lett az eredménye” – jelentette ki Hollande. A szintén Nobel-békedíjas Lech Walesa volt lengyel elnök kijelentette: az idei díj a tunéziai szervezetek tevékenységének dicsérete, a jóért folytatott küzdelem elismerése és bátorítás „további bölcs cselekedetekre”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés