
Fotó: Pixabay
A turizmus történetének legrosszabb évét zárta 2020-ban, a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi eredményekhez képest a koronavírus-járvány miatt – közölte az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) csütörtökön.
2021. január 28., 17:152021. január 28., 17:15
A közzétett jelentés szerint tavaly egymilliárddal kevesebb utazás volt, mint 2019-ben. Összehasonlításként: 2009-ben a gazdasági világválság miatti visszaesés 4 százalékos volt. A visszaesés legnagyobb mértékben Ázsiát és a Csendes-óceán térségét érintette, a turizmus 84 százalékos csökkenésével és 300 millióval kevesebb utas érkezésével.
A járvány a turisztikai ágazatban több mint 100 millió munkahelyet sodort veszélybe a világon, mutat rá a szervezet.
A jelentésben azt írták, az egészségügyi helyzet hatására sok ország az idén újból szigorúbb utazási korlátozásokat bevezetéséről döntött, kötelező tesztek, karanténok és egyes esetekben határzárak nehezítik a nemzetközi utazások újraindulását. Ugyanakkor várhatóan a koronavírus elleni vakcinák fokozatos érkezése segíteni fog helyreállítani a fogyasztói bizalmat, rugalmassá tenni az utazási korlátozásokat, és így az év során lassanként normalizálódhat a helyzet.
Véleménye szerint a biztonságos utazás előmozdításához elengedhetetlen a koronavírus terjedésének kockázatát csökkentő intézkedések, köztük a tesztek, az utánkövetés és az oltási igazolások harmonizálása, összehangolása és digitalizálása.
A világszervezet közölte szakértői csoportjának felmérését is, amelyben a megkérdezettek 45 százaléka számít az idén jobb évre a tavalyinál a turizmus szempontjából. A válaszadók 25 százaléka szerint ugyanolyan, 30 százalék szerint pedig a tavalyinál is rosszabb eredmény várható.
Előrejelzése szerint elsősorban a természetközeli és szabadtéri tevékenységek iránti kereslet és a belföldi turizmus élénkülése várható.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
Továbbra is rossz hírek érkeznek a gépjárművezetők számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) területéről.
szóljon hozzá!