Hirdetés

Szlovákiának sem elég az uniós oltónyag, kétmillió adag orosz vakcinát vásárolt

Matovic (középen) szerint Szlovákia a következő hónapokban több mint 40 százalékkal tudja majd felgyorsítani az oltás tempóját •  Fotó: Igor Matovic/Facebook

Matovic (középen) szerint Szlovákia a következő hónapokban több mint 40 százalékkal tudja majd felgyorsítani az oltás tempóját

Fotó: Igor Matovic/Facebook

Szlovákia kétmillió adag, koronavírus-elleni Sputnyik V orosz vakcinát vásárolt. Az első szállítmány hétfő este érkezett meg Kassára a szlovák hadsereg különgépén – jelentette be Igor Matovic miniszterelnök a kassai repülőtéren tartott sajtóértekezletén.

MTI

2021. március 01., 20:222021. március 01., 20:22

2021. március 01., 21:562021. március 01., 21:56

Matovic bízik abban, hogy az orosz fél betartja a szombaton aláírt megállapodást, és megfelelő mennyiségben, időben fogja szállítani a vakcinát. Egy hónapon belül egymillió vakcina érkezésére számítanak – mondta –, májusban és júniusban pedig a második millió orosz oltóanyagnak is meg kellene érkeznie Szlovákiába.

„Szlovákia a következő hónapokban több mint 40 százalékkal tudja majd felgyorsítani az oltás tempóját” – szögezte le a kormányfő.

Hirdetés

Marek Krajcí egészségügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az orosz vakcinával történő oltás önkéntes lesz, és életkori korlátozás nélkül beadható. Az oltás legkorábban két hét múlva kezdődhet el – jegyezte meg.

A Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzését a szlovák koalíciós kormány február 19-én elutasította. Igor Matovic ezt követően egy sajtóértekezleten úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia mégis vásárol orosz oltóanyagot. A kormányfő kijelentette, hogy ő már megállapodott Oroszországgal kétmillió adag Szputnyik V vakcina június végéig történő szállításáról. „Ez egy kisebbfajta csoda a világban jelenleg tapasztalható oltóanyagszűke közepette” – magyarázta.

A hatályos szlovák törvények szerint az egészségügyi miniszter, Marek Krajcí a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörében is dönthet az oltóanyagok alkalmazásáról, ami ez ügyben meg is történt. Az orosz vakcina beszerzését a szlovák közegészségügyi hivatal (UVZ) is támogatásáról biztosította.

Szlovákiában a kormány vasárnapi döntése alapján módosították az oltási stratégiát.

A koronavírus elleni oltásra az idősebbeken kívül most már azok a fiatalok is jeletkezhetnek, akik olyan szakmákban dolgoznak, ahol rendszeresen nagyobb számú emberrel kerülnek kapcsolatba. A szlovák egészségügyi minisztérium közleménye szerint elsősorban fiatalabb bolti eladókról, taxisofőrökről, autóbusz-, illetve villamos vezetőkről és utasellenőrökről van szó. A megnevezett szakmákban dolgozóknak előbb regisztráltatniuk kell magukat, majd ha rájuk kerül a sor, megkapják az AstraZeneca vakcinát. Az eddigi oltási kampány során elsősorban az idősebb generációkat, a nyugdíjas- és szociális otthonok lakóit, vagy az egészségügyi dolgozókat részesítették előnyben.

A szakminisztérium indoklása szerint a megnevezett szakmákban dolgozók nap mint nap nagyon sok emberrel találkoznak, s ezért komoly fertőzésveszélynek vannak kitéve. Ugyancsak előnyben részesítik az oltási kampány során azokat a személyeket, akiknek rendkívül felelős szerepük van az állam gazdasági és szociális feladatai ellátásában. A belügyminisztérium ezzel összefüggésben felszólította a többi tárcát is, hogy ezen kritériumok alapján dolgozzák ki a haladéktalanul beoltandók listáját.

Szlovákiában hétfőig mintegy 306 ezer személyt oltottak be a koronavírus-elleni vakcinával, közülük 134 ezren már a második adagot is megkapták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés