Hirdetés

Szijjártó: újabb magyar halálos áldozata van az ukrajnai kényszersorozásnak

Ukrajna

Képünk illusztráció

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Újabb magyar halálos áldozata van az ukrajnai kényszersorozásnak, itt lenne az ideje, hogy a nemzetközi közösség végre fellépjen ezzel a nyílt embervadászattal szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

MTI

2026. január 31., 17:032026. január 31., 17:03

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy újabb magyar halálos áldozata van az ukrajnai kényszersorozásnak.

Idézet
A beregszászi járásban egy magyar embert kényszerrel elvittek az utcáról, be akarták sorozni, de a kiképzőközpontban már rosszul lett, tekintettel arra, hogy szívbeteg volt, és sajnos el is huny”

– folytatta.

Hirdetés

„Természetesen a részvétnyilvánításon túl az áldozat családjának minden támogatást megadunk” – szögezte le.

Idézet
Ukrajnában folyamatos a kényszersorozás, gyakorlatilag nyílt embervadászat zajlik az utcákon”

– tette hozzá.

Szijjártó Péter ennek kapcsán kiemelte, hogy itt az ideje véget vetni a háborúnak, a háborút szító brüsszeli politikának, és itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség végre fellépjen az ukránok nagyon durva, nyílt embervadászata ellen, itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség fellépjen az ukrán kényszersorozásokkal szemben.

Illetve úgy vélekedett, hogy hiába zajlik már négy éve háború Ukrajnában, Brüsszel az amerikai békeerőfeszítések ellenére tovább szítja a feszültséget.

„Több százmilliárd eurót akarnak odaadni az ukránoknak, még több fegyvert akarnak adni, meg akarják hosszabbítani ezt a háborút, pedig ez a háború minden nap szenvedéssel, minden nap tragédiákkal, minden nap halálesetekkel jár” – mondta.

„Béke kell, véget kell vetni a háborúnak, Magyarország kormánya támogatja a békeerőfeszítéseket. Amíg ezek nem sikeresek, addig is nekünk ebből a háborúból ki kell maradnunk” – összegzett.

korábban írtuk

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

korábban írtuk

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
Hirdetés