
Fotó: Veres Nándor
A Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinának sikerült semlegesítenie a Brazíliában gyorsan terjedő új vírusmutánst is, amely már Romániában is felütötte a fejét.
2021. március 09., 09:562021. március 09., 09:56
A hírt a New England Journal of Medicine szakmai lapban jelenttették be.
Amint arról korábban beszámoltunk, a kutatások eddigi eredményei szerint a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcina hatékony a jóval fertőzőbb brit és dél-afrikai variáns ellen, bár a dél-afrikai variáns csökkenteni tudja az oltás nyomán keletkezett antitesteket.

Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja – jelentette be hétfőn a közegészségügyi intézet (INSP), néhány nappal azután, hogy egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél.
miután néhány nappal korábban egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél. A szakemberek eközben egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy a brit vírusvariáns már az egész országban közösségi szinten terjed, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban.

Azonosították az első két fertőzést az új koronavírus dél-afrikai variánsával Romániában, mindkét esetet a MedLife laboratóriumban végzett szekvenálás során fedezték fel.
{K3}
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!