Hirdetés

Stratégia készült a szórványban élő magyarság megtartására

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Stratégiát készített a Kárpát-medencében és a világ más tájain szórványban élő magyarság megtartására a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Külügyi és Európa-ügyi Albizottságán belül működő Szórvány Munkacsoport.

Hírösszefoglaló

2010. február 01., 13:542010. február 01., 13:54

A Magyarország határain túl élő Kárpát-medencei magyarság több mint 50 százaléka ma már szórványban él, „a tömb rojtosodik”, ezért is vált szükségessé a megmaradásuk érdekében készített stratégiai koncepcióra - hangsúlyozta az albizottság budapesti tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón Németh Zsolt, a KMKF albizottságának fideszes társelnöke.

A stratégiai koncepció kiemelt szerepet szán a „templomnak és az iskolának”, vagyis a határon túli egyházaknak és oktatási rendszernek. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra: a következő évek nemzetpolitikai feladata lesz, hogy a gyakorlatban is megvalósítsák a most megfogalmazott elképzeléseket.

Ahhoz, hogy a szórványban élő, összességében mintegy 2-3 millió ember megtarthassa magyarságát, az anyaország segítsége elengedhetetlen. Ehhez koncentráltabban kell a költségvetési forrásokat felhasználni, és hozzá intézményrendszert kell teremteni – hangsúlyozta Németh Zsolt. Szerinte ehhez felhasználhatóak a jelenlegi „státusirodák”, ahol a magyarigazolványokkal foglalkoznak.

A csaknem egyéves előkészítő munka után elkészült stratégiáról nyilatkozva Vetési László, kolozsvári református lelkész, aki a KMKF albizottságának Szórvány Munkacsoportját vezeti és a stratégia kidolgozásában is részt vett, az MTI-nek elmondta: informatikai és információs hálózat kiépítésére is szükség van.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak jelenleg nincs mindenhol hallható „egységes” rádiója, a televíziós adóknak pedig komoly versenyben kell működniük. Úgy vélte, lehetővé kell tenni, hogy a magyarsággal kapcsolatos hírek minden magyarhoz eljuthassanak.

Szerinte a stratégia megvalósítása nem alapvetően pénzkérdés, a források jobb elosztására és normatív, törvény által garantált támogatási formákra van szükség, például az oktatás területén.

„A szórvány stratégiának nagy támogatást jelentene, ha a magyar politikai pártok meg tudnának állapodni egy bizonyos nemzeti minimumban” – mondta Vetési László, hozzátéve, hogy „a távlati tervezéshez a magyar politikai elitnek meg kell egyeznie, mivel nincs folytonosság a nemzetpolitikában.”

Németh: megadni az állampolgárságot

A magyar állampolgárság megadása olyan elvárás, amely a magyar politika számára megkerülhetetlen – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az Index című portálon tegnap megjelent interjúban. Németh leszögezte: 2004. december 5. óta ennek a szimbolikus jelentősége is megnőtt. Akkor a határon túli magyarokat nagyon durva pártpolitikai játék eszközévé alacsonyította az MSZP, és ezzel nagyon mély sebet ütöttek.

A magyar állampolgárság megadása egyéni kérelemre olyan elvárás, aminek a magyar politikának meg kell felelnie – hangsúlyozta a politikus. Arra a kérdésre, hogy a kérelmek elbírálásakor nemzetiségi igazolást, nyelvtudást érdemes nézni, vagy pedig azt, hogy az igénylő felmenői valaha magyar állampolgárok voltak, Németh kifejtette, álláspontja szerint mind a kettőt nézni kell. „Abban az indítványban, amit mi már benyújtottunk a parlamentnek, a felmenők egykori magyar állampolgársága és a magyar nyelv ismerete egyaránt feltétel.

Ezt az MSZP nem támogatta. Fontosnak tartom, hogy lehetőség szerint konszenzus alakuljon ki, és olyan törvényt fogadjunk el, ami élvezi a külhoni magyarok, és a magyarországi politika széles spektrumának támogatását is” – mutatott rá Németh. A magyar–román viszony kapcsán megjegyezte: nem mondható el ugyan, hogy „megszületett volna a mennyei béke”, de az jó alap a párbeszédre, hogy a jogállamiságnak alapvető normáit Románia tiszteletben tartja. „Ha az érzékeny kérdésekről akarunk beszélni, akkor nincs tabukérdés. Fel lehet vetni Székelyföld területi autonómiáját is.

Az is derűlátással tölt el, hogy a kisebbségi törvény elfogadását a kormányprogramba foglalták” – mondta Németh. Az állampolgárság megadásához precedens lehet a román példa: a bukaresti kormány a hétvégén önálló állampolgársági felügyelet létrehozásáról döntött. Az új hivatal tevékenysége elsősorban a Moldovai Köztársaság lakosait célozza, akiknek a kedvéért Bukarest már tavaly módosította állampolgársági törvényét.

Az ország öt nagyvárosában (közöttük Kolozsváron) kirendeltséget is működtető, 126 alkalmazottal ellátott intézmény nem követeli meg az állampolgárságért forduló moldovaiaktól, hogy letelepedési engedéllyel vagy lakhellyel rendelkezzenek Romániában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés