Hirdetés

Sínen az EU reformszerződése – győztek az „igenek” az ír népszavazáson

Az Európai Unió (EU) reformszerződéséről másodszor kiírt ír népszavazáson a részvevők kétharmada támogatta a dokumentum elfogadását – jelentette be szombaton az ír választási bizottság a szavazatok összeszámlálása után. Az ír népszavazás eredménye segíthet abban, hogy ismét sínre kerüljön az Európai Unió azon ambiciózus terve, hogy a reformszerződéssel gördülékenyebbé tegye döntéshozatali mechanizmusát.

MTI

Hírösszefoglaló

2009. október 04., 14:102009. október 04., 14:10

Az ír választási bizottság beszámolója szerint a pénteki referendumon a mintegy hárommillió választópolgár 58 százaléka járult az urnák elé, akiknek 67,1 százaléka támogatta voksával a lisszaboni szerződés elfogadását. Ez éles ellentétben áll a tavaly júniusi, kudarccal zárult első referendummal, amelyen 51 százalékos részvételi arány mellett a „nem” szavazatok – nagy meglepetésre – 53,4 százalékos többségbe kerültek.

A 43 írországi választókörzetből mindössze két – északnyugati – körzetben kerültek többségbe a szerződést elutasító voksok.

Harmincegy olyan körzetben, amelyben tavaly a „nemek” voltak többségben, most az „igen” szavazatok túlsúlyát regisztrálták, a változás aránya helyenként jelentős volt. A főváros, Dublin délnyugati részén fekvő munkáskerületben, a szerződés elutasítóinak fellegvárában például tavaly a népszavazáson részt vevők 65 százaléka még elutasította a lisszaboni szerződést, idén viszont már 59 százalékuk támogatta.

Legnagyobb arányban egy észak-dublini körzetben győztek a reformszerződés hívei, ahol az „igen” szavazatok aránya 82 százalékos volt.

Az ír népszavazás eredménye segíthet abban, hogy ismét sínre kerüljön az Európai Unió azon ambiciózus terve, hogy a reformszerződéssel áramvonalasítsa döntéshozatali mechanizmusát. A lisszaboni szerződést mind a huszonhét uniós tagállamának el kell fogadnia, de egyedül Írországban kötelező népszavazást kiírni róla. Dublin a tavalyi kudarc után – különböző engedményekért cserébe – beleegyezett abba, hogy újabb referendumot tartsanak.

Elégedett az európai vezetők többsége

Túlnyomó többségében elégedetten nyilatkoztak európai vezetők szombaton az Európai Unió reformszerződésének a második ír népszavazáson történt jóváhagyásáról, ami után az eddig vonakodó lengyel elnök megígérte a szerződés gyors aláírását.

„Köszönjük, Írország” – mondta sajtótájékoztatóján José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután a részeredményekből ismertté vált: a pénteki ír népszavazáson a többség igent mondott az Európai Uniót megreformáló lisszaboni szerződésre.

A támogató állásfoglalás a gazdasági válság időszakában „az európai szolidaritás értékét mutatja” – mondta az Európai Bizottság elnöke. Úgy vélte, a mostani, megismételt népszavazáson immár sokkal tájékozottabbak voltak az ír polgárok a lisszaboni szerződés ügyében, mint a tavalyi, kudarccal végződött referendumon. Az EU garanciákat adott Írországnak arra, hogy a szerződéssel kapcsolatos bizonyos ír aggályok alaptalanok, valamint fenntartotta az \"egy ország, egy EU-biztos\" szabályt.

Az Európai Bizottság elnöke szerint minden remény megvan arra, hogy a lisszaboni szerződést most már mindegyik tagországban hivatalosan is ratifikálják. Írországon kívül ezzel még Lengyelország és Csehország adós.

Fredrik Reinfeldt, a soros EU-elnök Svédország miniszterelnöke közleményben üdvözölte az ír népszavazási eredményt. Reinfeldt szerint ezután nem kell rendkívüli EU-csúcsot tartani a reformszerződésről. Október végére egyébként is terveznek uniós csúcstalálkozót, amely megítélése szerint „tökéletes időzítés” lehet arra, hogy a szerződésről szót ejtsenek.

Szintén elégedettségét fejezte ki Jerzy Buzek. Az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott, mind Írország, mind Európa számára jó hírről van szó, amely azt is jelenti, hogy az unió – a szerződés életbe lépésével – gyümölcsözőbb és hatékonyabb lesz.

Elégedettek voltak az írországi népszavazással az Európai Parlament (EP) különböző frakcióvezetői is.

Joseph Daul, a legnagyobb létszámú frakciónak, a kereszténydemokratákat tömörítő néppártiaknak a vezetője méltatta az írek bölcsességét, mondván: különbséget tudtak tenni az igazság és a lisszaboni szerződésről annak ellenzői által terjesztett hazugságok között.A néppárti frakcióvezető a lisszaboni szerződés haladéktalan ratifikálására szólította fel Lengyelországot és Csehországot.

Guy Verhofstadt, az EP liberális csoportjának vezetője stílszerűen egy brüsszeli ír sörözőben nyilatkozott a sajtónak és gratulált az íreknek.

Az egyes uniós tagállamok vezetői közül üdvözölte a lisszaboni szerződés írországi jóváhagyását a német kancellár. Angela Merkel saarbrückeni rendkívüli sajtóértekezletén gratulált az íreknek és Brian Cowen miniszterelnöknek az igen szavazatok győzelméhez. Úgy értékelte, hogy a szerződés támogatóinak győzelme rendkívül fontos lépés a lisszaboni szerződés mielőbbi életbe lépésének útján.

Nicolas Sarkozy francia elnök az Elysée-palota közleménye szerint gratulált az íreknek, hogy „Európát választották” és felszólította a jóváhagyással még adós országokat: a lehető leggyorsabban ratifikálják a lisszaboni szerződést, hogy még az év vége előtt hatályba léphessen.

Az ír igen után a lengyel elnök is „haladéktalanul” alá fogja írni a dokumentumot – jelentette ki az államfői hivatal vezetője Varsóban. Nehéz lenne konkrét dátumot mondani, de minden „fölösleges késedelem” nélkül meg fog történni – mondta Wladyslaw Stasiak, aki szerint hetek sem telnek bele. A lengyel törvényhozás mindkét háza már tavaly elfogadta a reformszerződést. Kaczynski azonban – Írországra hivatkozva – mindmáig halogatta a dokumentum aláírását. Donald Tusk lengyel kormányfő reményét fejezte ki, hogy Kaczynski gyorsan aláírja a dokumentumot.

Gordon Brown brit kormányfő is üdvözölte a népszavazás eredményét, amely szerinte jó Nagy-Britanniának és Európának.

A brit konzervatívok és a cseh elnök ellenzi a lisszaboni szerződést

A brit konzervatívok viszont az ír népszavazás után is látnak módot a nagy-britanniai népszavazás megtartására, és kampányolni fognak annak megakadályozására is, hogy Tony Blair volt munkáspárti brit kormányfő legyen az EU elnöke – derült ki a Konzervatív Párt második emberének, William Hague-nek a nyilatkozatából. A brit referendum az EU-szerződés szinte biztos bukását jelentené, mert a felmérések szerint a brit választók kétharmada elutasítja a dokumentum törvénybe iktatását.

A cseh elnök nem tartja jónak, hogy Írországban megismételték a lisszaboni szerződésről szóló népszavazást. Václav Klaus ellenzi a lisszaboni szerződést, s a dokumentum aláírását eddig elutasította. Az írországi népszavazás eredményét Klaus nem akarta kommentálni.

Stefan Füle, a cseh kormány európai ügyekért felelős minisztere viszont üdvözölte a reformszerződés ír jóváhagyását. „Jó lesz odafigyelnünk az írekre, akik két népszavazást tartottak – és pillantsunk a csehekre, akiknél az alkotmánybíróság másodszor foglalkozik a szerződéssel” – mondta. „Remélem, hogy követni fogjuk az ír példát” – tette hozzá Füle.
Európai vezetők szombaton túlnyomó többségében elégedetten nyilatkoztak a második ír népszavazásról, amelynek eredménye nyomást gyakorol Csehországra és Lengyelországra, hogy a többi tagország példáját követve sorakozzanak fel a reformszerződés támogatói mögé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés