Hirdetés

Segíti a nyomozást Rózsa Flores utolsó interjúja

A feltételezett bolíviai összeesküvést vizsgáló ügyész szerint sokat segít a nyomozásban az a videofelvétel, amelyet kedden vetítettek az MTV1 magyar tévécsatornán, s amelyben Rózsa Flores Eduardo beszámolt bolíviai útjának céljáról. Közben a Vöröskereszt gyűjtést indított a Bolíviában múlt héten megölt Magyarosi Árpád holttestének hazahozataláért

MTI

Hírösszefoglaló

2009. április 23., 12:312009. április 23., 12:31

A Rózsa Flores Eduardo által Kepes Andrásnak adott utolsó interjú vezető helyen szerepelt a bolíviai tömegtájékoztatásban. „A felvétel világos, irányt mutat a vizsgálatban, és (a tartalmát) megpróbáljuk megerősíteni a saját eszközeinkkel” – jelentette ki szerdán a sajtónak Marcelo Sosa La Paz-i ügyész.

A nyomozócsoport nyilvánosságra hozta, hogy találtak mintegy húsz fényképet, amelyen különféle személyek láthatók a feltételezett terroristákkal egy társaságban. „Gitároznak, vacsoráznak, húst sütnek” – mondta Julio Larrea kapitány, a csoport tagja. Johnny Aguilera őrnagy pedig azt közölte, hogy amint befejeződik a nyomozás „zárt szakasza”, behívják ezeket az embereket, akik mind Santa Cruz-iak. Az őrnagy szerint eddig nem találtak politikai kapcsolatokat, de nem kételkedik benne, hogy vannak ilyenek.

Santa Cruz tartományi közgyűlésének elnöke a videointerjúra reagálva azt mondta: semmit sem tud arról, hogy Rózsa Florest milyen helyi testület kérte fel, miféle törvényes támogatása volt az „önvédelmi osztag” megszervezésére.

Az Interpol részvételét követelte a nyomozásban a konzervatív ellenzék fő szövetsége (PDS) nevében Jorge Quiroga volt bolíviai köztársasági elnök szerdán. „A nyomozás érdekében a legjobb, ha jön az Interpol. Így senki sem állíthatná, hogy politikailag manipulálták, vagy hogy a ballisztikai jelentést megváltoztatták” – jelentette ki.

Egy másik tekintélyes közéleti személyiség, a bolíviai legfelsőbb bíróság elnöke azt szeretné, hogy a nyomozást Santa Cruzban folytassák le, ahol a feltételezett terrorista csoportot fölszámolták. Ezt már kérte az ellenzék központjának számító város több vezetője is, akik egyben visszautasították a kormány gyanúsítását, hogy közük lenne a terrorizmushoz.

Hazahoznák Magyarosi holttestét

Gyűjtést indít a Vöröskereszt a Bolíviában múlt héten megölt Magyarosi Árpád holttestének hazahozataláért – mondta a Magyar Vöröskereszt kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-nek. Harrach Gábor arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt vizsgálja, nem sérülnek-e a Bolíviában fogva tartott Tóásó Előd jogai.

„Felkereste a Magyar Vöröskeresztet Magyarosi Árpádnak, a Santa Cruzban nemrég lelőtt romániai magyar férfinak az édesanyja, arra kérve minket, hogy segítsünk neki előteremteni fia holtteste hazahozatalának a költségeit. A Magyar Vöröskereszt humanitárius kötelezettségének érzi a segítségnyújtást ebben a helyzetben.” Ezért pénzgyűjtést szervez Magyarosi Árpád holttestének hazaszállítási költségeinek a fedezésére – mondta Harrach Gábor.

A koporsót Budapestre szállítják majd, ha összegyűlik az ehhez szükséges több ezer dollár – tette hozzá.

Ezzel párhuzamosan a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága vizsgálja, hogy a börtönbe került Tóásó Előd számára biztosítottak-e a genfi egyezményben rögzített jogok. A szervezet segíti a családdal való kapcsolattartásban is – tette hozzá.

„Megnézik a helyszínen, hogy megfelel-e a nemzetközi normáknak, a genfi egyezménynek a fogva tartás körülménye. Vizsgálják egyebek mellett, hogy nem kínozzák-e a fogva tartottat, tarthatja-e a kapcsolatot a családtagjaival” – mutatott rá Harrach Gábor.

A Vöröskereszt segítségét kedden kérte Dénes Edit, a Tóásó Előd nővére. A nemzetközi szervezet munkatársai már foglalkoznak az üggyel, egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy sérültek-e a magyar férfi jogai – tette hozzá. A genfi egyezmény értelmében egyébként egyik azt aláíró állam sem akadályozhatja a Vöröskereszt munkáját saját területén.

Budapest együttműködne a bolíviai hatóságokkal

Józsa Mátyás, Magyarország Buenos Aires-i nagykövete szerdán felajánlotta Budapest együttműködését a bolíviai hatóságnak a Santa Cruz-i események kivizsgálásával kapcsolatban, amennyiben La Paz hivatalosan felkéri erre.

A magyar külképviselet vezetője az MTI megkeresésére elmondta: szerdán Juan Ramón Quintanával, a bolíviai elnöki hivatal kabinetfőnökével tárgyalt. Józsa Mátyás emlékeztette a kabinetfőnököt arra, hogy Magyarország még nem kapott hivatalos értesítést az eseményekről. Juan Ramón Quintana közölte: Bolívia hamarosan megteszi ezt. A nagykövet szerint a magyar állam ezt követően készségesen együttműködik a dél-amerikai ország szerveivel minden olyan téren, amely elősegíti az események vizsgálatának előrevitelét, például az ügy magyar érintettjeinek előéletével kapcsolatos információkkal.

Józsa Mátyás nem tartotta kizártnak, hogy egy harmadik ország vagy országok független szakértőit is bevonjanak a vizsgálatba.

A magyar diplomata a bolíviai féllel közölte: a Santa Cruz-i eseményeket Magyarország állampolgárai magáncselekedeteként értékeli, és ezért a konzuli védelem érdekében jár el Bolíviában. Egyben megkérte a kabinetfőnököt, hogy tolmácsolja Evo Morales elnöknek azt: Magyarország együttműködik, és nem támogat terrorista tevékenységet.

A magyar a nagykövet meglátogathatta szerdán a La Paz-i San Pedro börtönben Tóásó Elődöt, akit a bolíviai viszonyokhoz képest elfogadható körülmények között tartanak fogva. A börtönparancsnok lehetővé tette a diplomatának, hogy a fiatalembert a cellájában keresse fel. Vigyáznak rá, egy kétszer két négyzetméteres magánzárkában helyezték el, kielégítő higiéniai viszonyok között – számolt be róla Józsa Mátyás, akinek tudomása szerint eddig egyszer hallgatták ki Tóásó Elődöt ügyvédje és a bolíviai tiszteletbeli magyar konzul jelenlétében.

A nagykövet még néhány napig Bolíviában marad, és tervezi, hogy a hét végén ellátogat Santa Cruzba is.

Bolíviai rendőrök múlt csütörtökön egy Santa Cruz-i szállodában lőtték le a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A bolíviai hatóságok szerint egy „terrorista csoportot” számoltak fel, amely mások mellett Evo Morales elnök életére tört. Rózsa Flores Eduardót pénteken eltemették Santa Cruzban. Michael Martin Dwyer holttestét szombaton adták ki az ír konzulnak, hogy hazaszállítsák.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
Hirdetés