
Fotó: YouTube
Nyolc és fél órás nyugalom után ismét kiújultak a rakétatámadások Izrael ellen – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
2021. május 20., 11:512021. május 20., 11:51
Este héttől csütörtök reggel 7-ig mintegy 70 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből, ami az előző napokhoz képest jelentős csökkenést mutat, miközben az izraeli hadsereg is kevésbé intenzíven támadta az előző éjszakákhoz képest elsősorban a „Gázai metrót”, a Hamász alagúthálózatát.
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász a lap szerint ragaszkodik ahhoz, hogy elfogadják a Jeruzsálemmel és a Gázai övezetben folytatott támadásokkal kapcsolatos feltételeit, ellenkező esetben a szervezet képes folytatni a támadásokat, s jelentős és fájdalmas csapásokat mérhet Izraelre.
A Maárív című izraeli újság hírportálja a jobboldali Likud párt meg nem nevezett forrásaira hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy a tíznapos gázai harcok után a Likudban olyan hangokat lehet hallani, amelyek kétségbe vonják a párt elnökének, Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a politikai irányát.
– mondta a lapnak a Likud párt egyik vezető politikai tanácsadója. „Netanjahu az ötödik választások felé siet, és túszul ejti az országot. Naftali Bennetnek, a jobboldali Jobbra (Jamina) párt elnökének az összeomlása (kivonulása az ellenzéki kormányról folytatott tárgyalásokról) lendületet adott számára, de a Likudon belüli támogatása gyengül” – vélekedett a meg nem nevezett forrás a Maárívnak.
„Arra épít, hogy a Jobbra pártot felszámolta” – közölték a Likud párt illetékesei a lappal.
„Téved, aki azt gondolja, hogy a jobboldal elfordul Netanjahutól. A miniszterelnököt szilárdan támogatják a jobboldali blokkban” – idéz egy másik forrást a Maárív.
Jaír Lapidnak még csaknem két hete maradt a hadműveletek idején szünetelő koalíciós tárgyalásokra, miután május 5-én Reuven Rivlin államfőtől 28 napot kapott a kormányalakításra, miután Benjámin Netanjahunak nem sikerült kormányt alakítania.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!