2009. október 28., 12:462009. október 28., 12:46
A finn főváros illetékes szervei évek óta macska-egér játékot folytatnak a zömmel Romániából és Szlovákiából érkezett romákkal. Jussi Pajaunen polgármester nyíltan hirdeti, hogy meg akarja szabadítani Helsinkit az utcai koldusoktól. Mivel EU-tagállamok polgárai nem utasíthatók ki Finnországból, a hatóságok egészségügyi és tűzrendészeti előírásokra hivatkozva lépnek fel annak érdekében, hogy eltávolítsák lakóhelyükről a romákat.
A hét elején kilakoltatott több tucat roma ezentúl csak magánszemélyek és keresztény jótékonysági szervezetek segítségére számíthat. A kilakoltatás a helyi sajtó szerint incidens nélkül zajlott le.
Segélyszervezetek rasszista politikával vádolják a helsinki önkormányzatot. Szerintük a hatóság nem veszi figyelembe, hogy a romák munkát keresnek, és számos esetben – magánszemélyek közvetítése nyomán – találnak is Helsinkiben.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.