
Fotó: Mihajlo Podoljak/Telegram
Románia Ukrajna egyik legfontosabb partnerévé vált, és Kijev kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodásról tárgyal Bukaresttel a G7-ek által a vilniusi csúcstalálkozón javasolt modell szerint, hogy biztonsági garanciákat nyújtson Ukrajnának a NATO-tagság tekintetében – mondta Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója a TVR Moldovának adott interjújában.
2024. február 15., 11:142024. február 15., 11:14
Mint arról beszámoltunk, a davosi csúcstalálkozón Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és Iulian Fota, a román külügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős államtitkára bejelentette, hogy
Arra a kérdésre, hogy mit tartalmaz majd ez a megállapodás, és hogyan fognak a felek eljárni, Mihailo Podoljak azt mondta, hogy a részleteket akkor közlik majd, amikor a felek véglegesítik a szöveget.
Az ukrán elnök tanácsadója ugyanakkor hangsúlyozni kívánta, hogy Románia a háború kezdete óta jelentős támogatást nyújtott Ukrajnának, többek között katonai téren is.
„A megállapodásnak két alappillére van. Először is, ami Romániát illeti, szeretném elmondani, hogy nagyon sokat tett és tesz Ukrajnáért, már a teljes orosz invázió első napjától kezdve. Románia az egyik legaktívabb ország Délkelet-Európában, mind logisztikailag, mind pedig az Ukrajnát támogató erőforrások tekintetében” – mondta Podoljak.
– mondta Podoljak, utalva az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról szóló kétoldalú megállapodásokra, amelyeket a G7-ek javasoltak a NATO tavaly nyári vilniusi csúcstalálkozóján.
„Egy ilyen megállapodással szeretnénk jogilag rögzíteni a kétoldalú kapcsolatokat, elsősorban a hadiipari együttműködés terén. Látni szeretnénk, hogy melyik állammal tudunk együttműködni, hol lehetnek közös beruházásaink, honnan és milyen mennyiségben kaphatunk katonai technológiát, vagy akár más erőforrásokat, amelyek segíthetnek nekünk a nemzeti védelmi rendszer koordinálásában és kiépítésében” – magyarázta Podoljak.
– mondta Zelenszkij elnök tanácsadója.
Mihajlo Podoljak kijelentései megerősítik a hét elején a Stratégiai Kommunikációs Központ, a dezinformáció elleni küzdelemmel foglalkozó hivatalos ukrán kormányzati szervezet által küldött üzenetet.
A testület az X-en közzétett egy videót, amelyben köszönetet mondott Romániának a tizenöt eddigi katonai segélycsomagért.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!