Hirdetés

Rasszizmusvita a románellenes plakát miatt

Nyílt levélben ítélte el a francia vasúttársaság által egyes szerelvényeken kihelyezett, a csomaglopások veszélyére figyelmeztető, románellenes tartalmú plakátokat az egyik francia vasutas szakszervezet.

Balogh Levente

2010. február 25., 09:192010. február 25., 09:19

„Rasszista utasításról van szó. Az elővárosi vonatokon valóban létezik a koldulás és a csomaglopás jelensége, de vagy az összes ilyent meg kell említeni, vagy egyet sem. Az egyetlen kategóriához köthető bűncselekmények jelentése megengedhetetlen” – áll a közleményben.

Mint arról keddi lapunkban beszámoltunk, a kalauzok és az utasok figyelmébe ajánlott plakát szerint „az elmúlt hetekben rengeteg gondot okoztak a románok. Számos csomaglopásról érkezett jelentés. Kérjük, legyenek figyelmesek. A románok minden tettét jelezzék a hatóságoknak.”

A vasúttársaság (SNCF) elismerte, hogy a saját hirdetéséről van szó, és a Midi Pyrenee régióban közlekedő vonatokban plakátolták ki. A társaság szerint az egyik alkalmazott a felelős, aki „szerencsétlen” kifejezést használt. A vasutas szakszervezet közleménye szerint a plakát szövegét a leghatározottabban el kell ítélni, mivel már így is „egyre elviselhetetlenebb az idegenellenesség és a bevándorlók megbélyegzése.”

A francia vasúttársaság (SNCF) sajnálatosnak minősítette a történteket, és közölte, a panaszok nyomán azonnal eltávolította a bírált plakátokat. Bukarest ugyanakkor nem kíván diplomáciai vitát az ügy kapcsán: a párizsi román nagykövetség egyik tanácsosa, Maria Ibram közölte, mivel az SNCF bocsánatot kért, az ügy lezártnak tekinthető. Egy francia jogvédő szervezet elnöke, Malik Salemkour ugyanakkor más állásponton van: szerinte a plakát rasszista gyűlölködést szít és egy egész nemzetet megbélyegez.

Egy franciaországi román honlap is hasonló véleményen van: a roumanophile című szájt szerint a plakát alkalmas a románellenes érzelmek felkorbácsolására. Egy másik, franciák által üzemeltetett honlapon ugyanakkor a románellenes érzelmeknek is hangot adtak a magyarázók: az egyik olvasó szerint „mindenki tudja, hogy ők (a románok) küldik ki a gyerekeiket, hogy meglopják a turistákat, vagy kolduljanak. A rendőrök nap mint nap őrizetbe veszik őket, de azonnal szabadon is kell engedniük, mivel kiskorúak.”

Az ügy a The Times című brit napilap figyelmét is felkeltette, amely emlékeztet: a francia sajtó rendszeresen tudósít a román bűnbandák által elkövetett bűncselekményekről. Januárban nyolc, 12 és 17 év közötti, Romániából érkezett kiskorút vettek őrizetbe azzal gyanúsítva őket, hogy mintegy 20 ezer eurót loptak el olyan személyektől, akik éppen készpénzt vettek fel valamelyik bankautomatából Párizsban és környékén.

Egy másik brit lap, a Daily Mail ugyanakkor bírálja is a francia hatóságokat, mondván: nem sokat tettek azért, hogy integrálják a kelet-európai volt kommunista országokból érkezett bevándorlókat. Ez tette lehetővé a románok számára, hogy jelentős szereplővé váljanak a bűnözés terén.

Mint ismeretes, Franciaországban számos gondot okoznak a Romániából érkezett romák, akiknek Párizs már fizetni is hajlandó, csak hogy elhagyják az országot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés