
Vlagyimir Putyin ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszország elérje céljait Ukrajnában
Fotó: kremlin.ru
Donald Trump és Vlagyimir Putyin közel egy órán át telefonáltak az ukrajnai rendezésről, de Oroszország nem enged a céljaiból – közölte a The Guardian szerint Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.
2025. július 03., 21:432025. július 03., 21:43
A két elnök a Hiradó.hu cikke szerint kifejezte abbéli szándékát, hogy „tárgyalásos megoldást keressen” Ukrajna kérdésében, és Trump pedig „felvetette az ukrajnai konfliktus gyors leállításának kérdését”.
Oroszország álláspontja szerint „az ukrajnai béketárgyalások Moszkva és Kijev között zajlanak” – szögezte le az orosz elnök.
Putyin és Trump nem beszéltek egyes amerikai fegyverszállítmányok Ukrajnába történő leállításáról, de részletes megbeszélést folytattak Iránról és a Közel-Keletről is, és megállapodtak abban, hogy a jövőben is folytatják a megbeszéléseket.
Ez volt a hatodik telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyin és Donald Trump között azóta, hogy utóbbi visszatért a Fehér Házba, és körülbelül egy órán át tartott.
Mint ismeretes, Moszkva azt kéri Ukrajnától, hogy adja fel négy, részben elfoglalt régióját, valamint a 2014-ben elcsatolt Krímet, és mondjon le a NATO-csatlakozás gondolatáról. Kijev elfogadhatatlannak tartja a feltételeket.

A kijevi vezetés felfegyverzésével a nyugati országok csupán elhúzzák a harci tevékenységet Ukrajnában – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!