2010. március 15., 09:362010. március 15., 09:36
A magyar államfő szombaton Nagybecskereken, vajdasági látogatásának második napján a magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta. „Szükség van magyar nyelvű óvodákra, és bővíteni kell a magyar nyelvű felsőfokú képzés körét is” – mondta a köztársasági elnök.
Nagyon fontosnak nevezte a szerbiai magyar nyelvű iskolák megfelelő tankönyvellátását, mint mondta, nem elegendő a szerb tankönyvek magyar fordítása, „meg kellene engedni, hogy a magyarországi tankönyveket is használhassák” ezekben az intézményekben. Kifejtette, hogy a magyaroknak – nemcsak Szerbiában, hanem Romániában és Szlovákiában is – idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet.
A magyar nyelvű óvodák működtetésében az egyháznak lehetne nagyon nagy szerepe – mutatott rá. Sólyom László a nap folyamán Újvidéken tárgyalt Egeresi Sándorral, a vajdasági tartományi képviselőház elnökével. Az Egeresi Sándorral folytatott megbeszélés egyik témája a magyarság képviselete volt. „Kívánatos lenne, ha az államigazgatásban, a rendőrségen, az ügyészségeken és a bíróságokon a nemzetiségek számarányuknak megfelelően lennének képviselve” – jegyezte meg Sólyom László.
Pénteken Zomborban leszögezte: fájó sebet ejtett a kettős állampolgárságról szóló népszavazás a határon túli magyarokon, ez a seb az ő sebe is. Mint mondta, az is célja a Kárpát-medencét felölelő államfői körútnak, hogy „igyekezzen helyrehozni, amit akkor egyesek okoztak” a kettős állampolgárságról szóló népszavazással.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.