
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Sajnos csúcsokat döntögetnek a koronavírus-járvány harmadik hullámának adatai, korábban soha nem tapasztalt magasságba ugrott a napi fertőzöttek száma.
2021. március 11., 18:182021. március 11., 18:18
Müller Cecília a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján közölte, hogy február 18-a óta, amikor bejelentették a harmadik hullám kezdetét, a kórházban ápoltak száma a duplájára, a lélegeztetett betegeké pedig a triplájára emelkedett.
Arra kell törekedni, hogy minél kevesebb áldozat legyen. Fontos a higiénés szabályok betartása, valamint a védőoltások beadása, nyomatékosította az országos tisztifőorvos. Legfontosabb a legidősebbek beoltása – emelte ki – ezért őket még egyszer „megszólítja”, hogy ha eddig nem tették, regisztráljanak az oltásra és fogadják el a számukra felajánlott vakcinát.
Elmondta, az eddig regisztráló 3,2 millió ember közül 1,6 millióan 60 év felettiek, de fontos, hogy mindenkit az oltás adta védelemben részesítsenek. „Nincs vesztegetni való időnk” – fogalmazott.
A járványügyi adatokkal kapcsolatban megjegyezte: rendkívüli tempóban növekszik az új fertőzöttek száma, az elmúlt napon számuk 8312 volt, így 128 408 aktív fertőzöttet tartanak számon. Kórházban 8329-en vannak koronavírus-fertőzés szövődményével, közülük 911-en szorulnak gépi lélegeztetésre. Ezek a számok nagyon magasak – emelte ki –, ezért minden meg kell tenni annak érdekében, hogy védetté tegyük a lakosságot.
Müller Cecília közölte: csütörtökön újabb 55 200 adag AstraZeneca-vakcina érkezett, azonban az előzetes jelzések szerint ebből az oltóanyagból kevesebbet fognak szállítani a következő héten.
Érkezett további 450 ezer Sinopharm-oltóanyag is, ismertette. Hozzátette, ezen tételek felszabadítását is szeretnék minél előbb elvégezni. Jelezte, az oltóanyag-szállítmányok adatait közzéteszik a koronavirus.gov.hu oldalon is, így az mindenki számára követhető.
hiszen a favipiravir hatóanyagú gyógyszer most már a háziorvosi és a járóbeteg-ellátásban is rendelhető kezelésre. Ezen kívül a kórházban a plazmaterápiához hasonló gyógyszer is rendelkezésre áll, tette hozzá. Az országos tisztifőorvos a múlt heti járványügyi adatokat ismertetve elmondta,
A betegek 23 százaléka a 40–49 éves korosztályhoz, 17 százaléka az 50–59 éves korosztályhoz, 15 százaléka a 30–39 éves korosztályhoz tartozott. A 20–29 évesek és a 65 év felettiek aránya 12–12 százalék volt.
A 9. heti adatok szerint az új fertőzöttek 20 százaléka (7012 fő) fővárosi, 16 százaléka (5566) Pest megyei, Győr-Moson-Sopron megyei a fertőzöttek 7 százaléka (2441 fő). Zala megyében regisztrálták a legkevesebb új eset, 358-at, ami az összes fertőzött 1 százaléka.
Müller Cecília kiemelte, a szennyvizekben is nő a vírus örökítőanyagának mennyisége, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben még nem lesz csökkenés a megbetegedésekben.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!