2010. február 16., 09:012010. február 16., 09:01
Igor Szmirnov, a szakadár államalakulat elnöke cáfolta ugyan, hogy ilyen kéréssel fordult volna Oroszországhoz, de Moszkvában kijelentette: nincs kifogása orosz Iszkanderek állomásoztatása ellen, védelemként az amerikai rakétapajzs elemei ellen.
A lap ugyanakkor azt is tudni vélte, hogy Tiraszpol (a szakadárok fővárosa) a Dnyeszteren túli területsávban állomásozó orosz békefenntartók számának az 1992-es szintre való növelését is kérte, vagyis azt, hogy a jelenlegi 500 főről 2000 főre bővítsék létszámukat.
A Nyezaviszimaja Gazeta hozzátette, hogy az ukrajnai Régiók Pártja szerint Ukrajna is erősen aggódik a fejlemény miatt. A párt parlamenti frakciójánál emlékeztettek rá, hogy az ukrán–román kapcsolatok egyébként is hűvösek.
Vaszilij Hara, a frakció elnöke kijelentette: az új ukrán vezetés „az előzőtől eltérően védelmezi az ország érdekeit egyebek között román vonatkozásban is”. Tavaly egy találkozón Dmitrij Medvegyev orosz elnök is azt ígérte Igor Szmirnovnak, hogy Oroszország megvédi Transznisztriát.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.