A két robbanás nagyjából egy időben történt helyi idő szerint nem sokkal reggel 8 előtt a Marriott, majd a hozzá nagyon közel lévő Ritz-Carlton hotelben. A halálos áldozatok között van egy új-zélandi, a sérültek között pedig további 17 külföldi – közölte a jakartai rendőrfőkapitány. A hatóságok korábban ezektől eltérő adatokat közöltek, de felül kellett vizsgálniuk azokat.
Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök a helyszínekre érkezve elítélte „a kegyetlen és embertelen terrorcselekményt”, amely szerinte „megingatta az ország biztonsági helyzetét”. Szinte azonnal elítélte a merényletet az Egyesült Államok, az Európai Unió és Ausztrália, utóbbi eltanácsolta állampolgárait attól, hogy Indonéziába utazzanak.
Néhány órával a szállodák elleni támadások után egy harmadik robbanás is történt Jakartában, egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel a város északi részén – közölte a rendőrség részletezés nélkül. Először cáfolták, hogy pokolgépről van szó, s azt mondták, a gépkocsi akkumulátora robbant föl. A Metro TV úgy értesült, hogy ennek a detonációnak két halálos áldozata van.
A rendőrség később talált egy fel nem robbant pokolgépet a Marriott szálló egyik szobájában, és hatástalanította. Majd kiderült, hogy ebben a szobában lakott a szállodabeli merénylet feltételezett elkövetője és tettestársai – mondta el sajtótájékoztatóján a jakartai rendőrfőkapitány.
Indonéziára az utóbbi években már nem tekintett úgy a világ a terrorizmus szempontjából, mint a Föld egyik legveszélyesebb helyére. Jakartában 2004 óta nem követtek el terrortámadást. Előtte 2000-től kezdődően több támadást is elkövettek különböző iszlamista mozgalmak. A jakartai Marriott szálloda ellen 2003 augusztusában hajtottak végre pokolgépes támadást, és ebben 12 ember életét vesztette, több mint száz megsebesült. Ezt a merényletet a hatóságok a legjelentősebb terrorszervezet, az al-Kaidával kapcsolatban álló Jemaah Islamiyah számlájára írták. Azóta megerősítették a szálloda biztonságát, gépkocsik nem közlekedhetnek előtte, és mindenkit ellenőriznek, aki belép az épületbe.
A múlt héten volt az indonéz elnökválasztás első fordulója, amely nyugalomban telt, és amelyen a hivatalba lévő Yudhoyono szerezte meg a szavazatok nagy többségét.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.