
Kemény fellépést akar. Kaja Kallas szerint a nemzetközi közösségnek határozottabban kell bánnia Oroszországgal
Fotó: Európai Tanács
Mindazoknak, akik meg akarják állítani az öldöklést, még nagyobb nyomást kell helyezniük Oroszországra, hogy felhagyjon a háborúval Ukrajnában – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn.
2025. április 14., 11:292025. április 14., 11:29
A tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően Kaja Kallas újságíróknak nyilatkozva azt mondta:

A virágvasárnapot ünnepelte Szumi lakossága, amikor Oroszország ma délelőtt két ballisztikus rakétával csapást mért a város központjára.
Egyértelmű az is, hogy
– hangoztatta.
„Többet kell tennünk annak érdekében, hogy Ukrajna meg tudja védeni magát és a civileknek ne kelljen meghalniuk” – fogalmazott.
Örömét fejezte ki, hogy
majd azt mondta: természetesen ennél többre van szükség. Emlékeztetett, a tagállamok 23 milliárd euró támogatás mellett kötelezték el magukat Ukrajna számára.
Azzal kapcsolatban, hogy a Külügyek Tanácsa megvitatja a Közel-Keleten és a tágabb régióban bekövetkezett legújabb fejleményeket, szót ejtve a Szíriában fennálló helyzetről is, Kallas azt mondta, az EU-nak, mint legnagyobb támogatónak, többet kell tennie a humanitárius segítség célba jutása érdekében hogy „megállítsa a szörnyű emberveszteséget”.
A luxembourgi tanácskozás keretében tartják az első EU-Palesztina magas szintű politikai párbeszéd ülését Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnökének részvételével, amelyen politikai kérdésekről és kétoldalú kapcsolatokról lesz szó.
A politikai párbeszéd keretében az EU és a Palesztin Hatóság véleményt cserél a gázai konfliktusról, a ciszjordániai helyzetről és az izraeli-palesztin kapcsolatokról, valamint
A résztvevők ezt követően érintik a kétoldalú kapcsolatokat, beleértve a Palesztin Hatóság reformprogramját, és az ehhez szükséges uniós támogatás lehetőségeit.

Kijev nyugati szövetségesei – köztük az Egyesükt Államok is – határozottan elítélték az ukrajnai Szumi városát ért orosz rakétatámadást, amely 34 ember – köztük két gyermek – halálát okozta, 117 másik pedig megsebesült.
A külügyi tanácsülés témái közül az uniós főképviselő kiemelte még a Nyugat-Balkán országaival tervezett munkaebédet, amellyel kapcsolatban azt mondta: a térségben a feszültség érezhetően növekszik, ezért előre kell haladni a bővítés kérdésben. Sikertörténetre van szükség ezen a téren – tette hozzá nyilatkozatában az uniós diplomácia vezetője.
Annalena Baerbock német külügyminiszter az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy a békemegállapodásra vonatkozó elképzelését az Európai Unió megerősítse.
Ennek – véleménye szerint – részét képezi az is, hogy
Ukrajna támogatásának gyengülése az agresszort erősíti csak – tette hozzá.
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter azt mondta, meg kell érteni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nincs szándéka a tűzszünet irányába haladni, ezért az Európai Uniónak a szankciók politikájának szigorításával szükséges megszorongatnia az orosz gazdaságot a háborús erőfeszítések gyengítése érdekében.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter közölte,
Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter érkezésekor azt mondta, a Nyugat-Balkán stabilitása fontos Európa és az európai gazdaság számára is. Szavai szerint erősíteni kell a térség országainak európai perspektíváját, ugyanakkor, mint fogalmazott:
„egyértelmű, hogy nincs gyors előre vezető út, az integrációnak fokozatosnak kell lennie az országok által elért előrehaladás eredménye alapján”.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban az osztrák külügyi tárcavezető egyebek mellett azt mondta, békére van szükség, de nem egy kierőszakolt, diktátumok alapján létrehozott békére.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
A közösségi médiában terjedő fél- és álinformációk vezettek ahhoz, hogy múlt héten több tízezer migrns indult útnak Marokkóból, hogy átússzon a Spanyolországhoz tartozó enklávéba, Ceutába.
szóljon hozzá!