Hirdetés

Nagy-Britannia igyekszik a külföldön beoltottakra is kiterjeszteni a karanténmentességet

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

A brit kormány igyekszik mielőbb kiterjeszteni a karanténmentességet azokra is, akiket külföldön oltottak be a koronavírus ellen – mondta pénteken Grant Shapps brit közlekedési miniszter.

MTI

2021. július 09., 19:532021. július 09., 19:53

Shapps előző nap, a londoni alsóházban tartott tájékoztatóján bejelentette, hogy július 19-től nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Nagy-Britanniában élnek és a brit kormány által a sárga, vagyis fokozott járványkockázatú kategóriába sorolt országokból térnek vissza Angliába és a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták.

Egyelőre azonban közülük is csak azokra vonatkozik majd a karanténmentesség, akik a brit oltási kampány keretében, az Egyesült Királyságban kapták meg a vakcina mindkét adagját, és ezt a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) mobileszközökre letölthető alkalmazásának bemutatásával igazolják.

Hirdetés

A közlekedési miniszter a BBC rádió pénteki hírműsorában elmondta, hogy a beutazók által kötelezően kitöltendő online utasazonosító űrlap, a Passenger Locator Form jelenleg az NHS-alkalmazás által nyilvántartott oltási státust tudja felismerni, de mindez az új szabályozásnak csak az első szakasza.

Grant Shapps hangsúlyozta: a brit kormány mindenképpen törekszik arra, hogy ugyanígy elfogadhatóvá váljanak a külföldön beadott, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elismert oltások is az Angliába beutazók esetében.

„Már csak egy kis idő szükséges ahhoz, hogy ide eljussunk, aktívan dolgozunk ezen, és várhatóan rövidesen újabb bejelentést tudok tenni az ügyben” – fogalmazott a pénteki BBC-műsorban a brit közlekedési miniszter. Hozzátette: vannak olyan térségek, amelyek esetében ennek megvalósítása könnyebb, mint máshol. Shapps kiemelte az Európai Uniót, ahol elmondása szerint a brit NHS-alkalmazáshoz nagyon hasonló eszközt fejlesztettek ki az oltási státus igazolására. Az Egyesült Államokban ugyanakkor az ötven állam ötven különböző rendszert használ, és ezek zöme papíralapú – tette hozzá.

A brit kormány májusban léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni.

Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is.

A sárga kategóriás országokból érkezőknek tíz napot karanténban kell tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kell elvégezniük saját költségükön. A brit kormány a sárga kategóriába sorolja a zöld csoportba nemrégiben átsorolt Málta kivételével az összes többi EU-tagállamot, köztük Romániát és Magyarországot is. A sárga kategóriába tartozik az Egyesült Államok is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés