
Fotó: Német kormány
Hónapokig okoz még súlyos nehézségeket az új típusú koronavírus járványa elleni védekezés Németországban – jelentette ki Angela Merkel kancellár szerdán.
2021. március 11., 07:282021. március 11., 07:28
Hátra van még három-négy „nehéz hónap” a járványból, de utána, az oltási kampány előrehaladása révén érezhetően javul majd a helyzet – emelte ki lakosságifórum-sorozatának (Bürgerdialog) online formátumban tartott rendezvényén a kormányfő, amelyen telefonos és internetes lelkisegély-szolgálatok munkatársaival beszélgetett. Mint mondta, a járvány kezelése politikai szempontból sok bizonytalansággal nehezített feladat.
Ezzel szemben a SARS-Cov-2 járványában „igyekszünk hidakat építeni, de nem tudjuk, hogy pontosan hova, mert nem látjuk a túlpartot”.
– fejtette ki Angela Merkel.
A szerdai adatok szerint noha a járvány napi új halálos áldozatainak száma és a betegség miatt intenzív kórházi kezelésre szorulók száma csökken, azonban
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 9146 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez mérsékelt növekedés az egy héttel korábbi 9019-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 518 591 ember szervezetében mutatták ki eddig a vírust.
A Covid-19-cel összefüggésben 24 óra alatt jelentett halálesetek száma az előző heti 418-ról 300-ra csökkent. A járvány áldozatainak száma így 72 489-re emelkedett. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) összesítése szerint országszerte 2736 embert ápolnak az intenzív osztályokon az új típusú koronavírus miatt, 87-tel kevesebbet az egy héttel korábbi 2823-nál.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!