2010. március 14., 16:072010. március 14., 16:07
A The Sunday Telegraph, a legnagyobb vasárnapi konzervatív brit lap értesülése szerint Jack Straw igazságügyi miniszter hamarosan bejelenti az átalakítási terveket. Az új brit parlamenti kamara kialakítása és a tagok választási rendszere az amerikai szenátus mintáját követné. A házat jó eséllyel szintén szenátusnak hívnák – írta a brit lap.
A Lordok Házának reformjára már eddig is számos kísérlet történt; Straw jelenlegi, három éve létrehozott kormányzati pozíciója – az igazságügyi miniszteré – is ennek az eredménye. Nagy-Britanniában 2007-ig ez a tárca külön nem létezett. A Lordok Házának mindenkori elnöke a gyakorlatban az igazságügyi miniszter és a legfőbb bíró funkciójának elegyét töltötte be a törvényhozói, a végrehajtói és a törvényalkalmazói szerepek teljes szétválasztását célzó reformfolyamat kezdete előtt.
E reformok részeként alakult meg tavaly ősszel a brit Legfelsőbb Bíróság is, amelynek létrejöttével az angol, illetve brit igazságszolgáltatás történetében először vált szét a törvényhozói és a legfőbb törvényalkalmazói funkció. A legmagasabb fellebbviteli fórum szerepét ugyanis addig szintén a parlament főrendi kamarája látta el.
A Lordok Házának mint nem választott törvényhozói testületnek a felszámolására tett kísérletek azonban eddig rendre megfeneklettek, nem egyszer magának a Lordok Házának az ellenállásán.
A kamara jelenlegi 704 tagja - az anglikán egyház legfőbb vallási méltóságai mellett - kisebb részben örökletes főrendi címek alapján, nagyobbrészt a kormányzat, illetve a parlamenti pártok ajánlására történő uralkodói kinevezések révén került a Lordok Házába.
A vasárnapi lapértesülésben vázolt új rendszer alapján azonban a 300 fős új felsőház teljes egészében választott lenne, a tagokat legfeljebb három, egyenként ötéves időszakra lehetne megválasztani, az általános parlamenti választások idején. Egy-egy alkalommal a felső kamara tagságának harmadát választanák újra.
A kormány a kiszivárgott hírek szerint még a tavasszal esedékes idei parlamenti választások előtt ismerteti a reformterveket.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.