Hirdetés

Liverpoolban élő koncerttel tesztelték, hogy június végén indulhat-e a fesztiválszezon

Képünk illusztráció •  Fotó: Biró István

Képünk illusztráció

Fotó: Biró István

A pandémia kitörése óta először rendeztek mintegy ötezer fős közönség részvételével élő koncertet szombaton Liverpoolban, hogy teszteljék, biztonságos-e ilyen rendezvény megtartása.

MTI

2021. május 03., 15:502021. május 03., 15:50

2021. május 03., 15:512021. május 03., 15:51

 

A BBC News beszámolója szerint a közönségtől nem kértek sem maszkviselést, sem távolságtartást. A vasárnapi minifesztivál a liverpooli Sefton Parkban ugyanis a brit kormány egyik hivatalos kísérleti rendezvénye volt, amelynek célja annak kutatása, hogy miként lehet újra biztonságosan megtartani a nagy tömegeket vonzó rendezvényeket. A belépőjeggyel rendelkezőknek előző nap a városban található négy tesztközpont egyikében felügyelt vizsgálaton kellett részt vennie, és csak azokat engedték be a koncertre, akiknek tesztje negatív lett.

Hirdetés

A résztvevőket arra kérték, hogy a koncert napján is csináltassanak tesztet, és a koncert után öt nappal majd ismételjék meg. Ezek eredménye ugyanis döntő fontosságú lesz annak megállapításához, hogy a rendezvényen előfordult-e a vírus átadása.

A koncerten más szempontokra is figyeltek, köztük a közönség mozgására és alkoholfogyasztására.

A tesztkoncert eredményei segíthetnek abban, hogy kiderüljön, hogyan folytatódhatnak a nyári zenei fesztiválok június 21-e után, amikor a brit kormány újranyitási ütemtervének negyedik szakaszában elméletileg megszűnnek a társadalmi érintkezésre vonatkozó korlátozások. A kísérleti koncerttel egy megszokott rendezvényt akartak tesztelni, de a BBC News cikke szerint a pandémia miatti korlátozások feloldása hatalmas reveláció volt a fiatalok számára, és a koncert légköre sokkal felfokozottabb volt, mint a korábbi években.

A hatórás minifesztivál után szintén kísérleti jelleggel két éjszakai szórakozóhelyet is megnyitottak a közönség előtt.

A közelgő fesztiválszezon sorsa azonban nem csak azon múlik, hogy sikerül-e bebizonyítani, hogy az egyes rendezvények biztonságosak lehetnek.

A szervezők arra is kérték a kormányt, hogy nyújtson garanciákat arra az esetre, ha újabb pandémiás hullám következik be, és a fesztiválokat rövid időn belül le kell mondani, miután nagy összegeket költöttek az előkészületekre.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés