
„Az Ali Haszan al-Madzsíd elleni halálos ítéletet végrehajtották, felakasztották őt a törvény és az alkotmány értelmében, (...) az általa elkövetett gyilkosságokért és emberiesség elleni bűncselekményekért” – jelentette be közleményében Ali ad-Dabag kormányszóvivő.
A Huszein-rezsim volt vezető tisztségviselőjét nyolc nappal azután végezték ki, hogy kötél általi halálra ítélték őt az észak-iraki Halabdzsa kurd város elleni gáztámadás elrendelése miatt, amely 1988-ban mintegy ötezer ember halálát okozta.
Felakasztásának hírét nem sokkal azután tették közzé, hogy rövid egymásutánban három autóbombával elkövetett öngyilkos merénylet robbanása rázta meg Bagdad belvárosát. Az egyelőre nem világos, hogy van-e összefüggés az újabb terrorcselekmények és Ali Haszan al-Madzsíd kivégzése között.
„Vegyi Alit” 2003 augusztusában fogták el, öt hónappal azután, hogy az amerikai és brit erők lerohanták Irakot és megdöntötték Szaddám Huszein rezsimjét. Először 2007 júniusában ítélték kötél általi halálra a kurd lakosság elleni vérengző hadjárat kiterveléséért. 2008 decemberében újra halálra ítélték, ezúttal az 1991-es síita felkelés leverésében játszott szerepéért. Harmadik halálbüntetését 2009 márciusában kapta a bagdadi Szadrvárosban és a fővárostól délre fekvő Nedzsefben 1999-ben síita civilek ellen elkövetett vérengzések ügyében.
A halabdzsi mérgesgáz-támadás ügyében hozott, január 17-én közzétett ítéletében az iraki legfelsőbb bíróság negyedszer is halálra ítélte őt, valamint 15 év börtönbüntetést szabott ki Szultan Hasem volt védelmi miniszterre.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.