Hirdetés

Josep Borrell: az európaiaknak meg kell szervezniük a védelmüket

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő

Fotó: Európai Tanács

Az európaiaknak meg kell szervezniük a védelmüket, természetesen a NATO-n belül, de ki kell építeniük saját stratégiai kapacitásaikat – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő kedden Brüsszelben, az EU-tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozására érkezve.

MTI

2024. november 19., 16:292024. november 19., 16:29

Hangsúlyozta: az uniós tagországok feladata egyebek között a lőszergyártás, a NATO-é pedig Európa védelmének megszervezése, de Európának az atlanti szövetségen belül ki kell építenie egy európai pillért.

Emlékeztetett arra, hogy az EU példátlan mértékű támogatást nyújt Ukrajnának, növelve védelmi kapacitásait az Európai Békekereten és a tagállamokon keresztül.

Hirdetés

Az európai katonai kiadások 30 százalékkal magasabbak, mint a háború kezdete előtt, és tavaly 326 milliárd euróra nőttek. Ez folyamatosan emelkedik, mivel az ukránok támogatása elengedhetetlen – emelte ki. Hozzátette, hogy az EU elindította minden idők legambiciózusabb kiképzési misszióját, amelynek keretében több mint 65 ezer ukrán katonát képeztek ki, akik azonnal életveszélybe kerültek volna a csataterén, ha nem sajátítják el a modern hadviselést.

A főképviselő szerint ugyancsak nagy lépés volt az úgynevezett stratégiai iránytű jóváhagyása, amely az európai védelem irányvonalát és a katonai kapacitások növelését célozza. Itt azon van a hangsúly, hogy a védelem nem csupán a lőszer előállításáról szól, hanem ipari kapacitások kiépítéséről is – jegyezte meg.

Mint mondta, pontosan 1000 napja kezdődött az Ukrajna elleni orosz háború, annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök eredetileg kéthetesre tervezte a hadműveletet.

Az ukránok továbbra is sikerrel ellenállnak az Európai Unió nagymértékű támogatásával – húzta alá.

Ami az uniós tagállamok védelmi befektetéseit illeti, Borrell szerint a legutóbbi felmérés azt mutatja, hogy együttesen majdnem eléri a kétszázalékos szintet, de az egyes országok között nagy különbségek vannak.

„Néhány tagállam 4 százalék felett van, mások még mindig 1,5 százalék alatt. Ezeket az erőfeszítéseket össze kell hangolni.

Idézet
Az EU nemcsak gazdasági, hanem politikai közösség is, és a NATO részeként a védelem területén politikai felelősséggel bír, de saját kapacitások kellenek, mert enélkül nem leszünk képesek szembenézni a világ kihívásaival”

– hívta fel a figyelmet.

Üdvözölte az amerikai kormány döntését, amely lehetővé teszi a nagy hatótávolságú fegyverek használatát 300 kilométeres távolságig orosz területen belül. Rámutatott, hogy az engedélyezés Európában nemzeti hatáskör, és bár egyes tagállamok már jóváhagyták, mások még nem reagáltak, de várható, hogy követni fogják az Egyesült Államok példáját.

Véleménye szerint „az európaiak nem lehetnek reaktív üzemmódban, nem várhatják meg, hogy mit fognak tenni az amerikaiak, mit dönt majd az új amerikai elnök, Donald Trump, mert Ukrajnának nyújtott támogatásunknak folytatódnia kell”.

Boris Pistorius német védelmi miniszter a tanácskozásra érkezve úgy nyilatkozott: Ukrajna továbbra is számíthat az Európai Unió és az európai NATO-partnerek támogatására.

Rámutatott, hogy Ukrajna immáron majdnem annyi tüzérségi lőszerrel rendelkezik, mint Oroszország, és a lőszerek beszerzési költségeinek több mint egyharmadát Németország fedezte.

Hangsúlyozta, hogy az európai védelmi helyzetet az Oroszország által jelentett fenyegetettséghez kell igazítani, amely nem csak katonai, hanem hibrid fenyegetettség is, és ez megköveteli a védelem teljes egészének fejlesztését, nemcsak katonai oldalról.

Pistorius kitért arra is, hogy hétfőn meghibásodás lépett fel a Finnországot Németországgal összekötő, a tengerfenéken futó Cinia C-Lion1 vezetéken, ami miatt az optikai szálas kábelen keresztül lebonyolított távközlési kapcsolatok megszakadtak. Az üzemeltető vállalat szerint a kábel külső behatásra, például egy tengerfenéken végigszántó horgony vagy halászháló miatt szakadt meg.

A német védelmi miniszter szerint azonban ez az incidens „világosan jelzi, hogy valami történik”. „Senki sem hiszi, hogy ezeket a kábeleket véletlenül vágták el. Tehát anélkül, hogy pontosan tudnánk, ki tette, arra kell következtetnünk, hogy szabotázsakció történt” – jelentette ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés