
Putyin szerint az európai államok Ukrajna támogatásával folytatják a közvetett konfrontációt Oroszországgal
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Vlagyimir Putyin pénteken kijelentette, hogy „Oroszország soha nem fenyegette és nem is fenyegeti az európai államokat”, miután az uniós országok Moszkvát tették felelőssé azért, hogy egy drón egy galaci tömbházra zuhant.
2026. május 30., 12:482026. május 30., 12:48
Kazahsztáni sajtótájékoztatón az orosz elnök elmondta, hogy az Ukrajnát támogató európai államok „mindössze annyit tesznek, hogy folytatják a konfrontációt Oroszországgal, és ezzel próbálják indokolni az adófizetőknek a költségvetésük túlzott kiadásait” – számolt be az Agerpres hírügynökség. Miután arról kérdezték, hogyan értendő egyik korábbi kijelentése, miszerint az ukrajnai háború „a végéhez közeledik”, Putyin kijelentette:
Hozzátette, hogy a korábbi kijelentése a „harctéri helyzet” értékelésére vonatkozott, ahol szerinte az orosz csapatok „minden irányban, nap mint nap előrenyomulnak”.
A sajtótájékoztatón Putyin pénteken kétségbe vonta, hogy orosz eredetű volt az a drón, amely az éjszaka folyamán egy galaci tömbházra zuhant, és bizonyítékokat kért Romániától erre vonatkozóan. Szerinte senki nem tudja megállapítani a drón eredetét addig, amíg nem vizsgálják meg a szerkezetet. Azt is felvetette, hogy a roncsokat adják át Oroszországnak kivizsgálás céljából.

Vlagyimir Putyin pénteken kétségbe vonta, hogy orosz eredetű volt az a drón, amely az éjszaka folyamán egy galaci tömbházra zuhant, és bizonyítékokat kért Romániától erre vonatkozóan.
Utóbb Radu Miruță román védelmi minisztere közölte, hogy bizonyíthatóan orosz gyártmányú drón csapódott Galacon egy tömbházba, és azokat, akik Oroszországban ezt kétségbe vonják, szívesen látják a katonai hírszerzés székhelyén, „ahol megnézhetik a sorozatszámát”. Mint arról beszámoltunk, péntekre virradóan egy 30 kilogramm robbanótöltetet szállító orosz drón csapódott egy galaci tömbházba. Az épület tizedik emeletén tűz ütött ki, ketten megsérültek, hetven embert pedig evakuálni kellett.

Radu Miruță védelmi miniszter péntek este kijelentette, hogy orosz gyártmányú drón csapódott Galacon egy tömbházba, és azokat, akik Oroszországban ezt kétségbe vonják, szívesen látják a katonai hírszerzés székhelyén, „ahol megnézhetik a sorozatszámát”.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!