
Fotó: Pixabay
Március 8-án kezdődhet a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítése Angliában – közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson egyenes utalást tett arra, hogy a nyitás első lépéseként a diákok visszatérhetnek az iskolákba.
2021. február 22., 08:462021. február 22., 08:46
2021. február 22., 09:312021. február 22., 09:31
A brit kormányfő hétfő délután tájékoztatja a korlátozások feloldásának menetrendjéről a londoni alsóházat, este pedig sajtóértekezletet tart. A Downing Street által hétfő hajnalban közzétett előzetes nyilatkozatában Johnson közölte:
Hangsúlyozta: a kormány mindig is azt tekintette a legfontosabb enyhítési intézkedésnek, hogy a gyerekek visszatérhessenek az iskolákba, mivel ez az oktatás mellett mentális és fizikai jólétük szempontjából is rendkívül fontos. A brit kormány emellett a legfontosabb feladatok közé sorolja azt is, hogy az emberek biztonságos körülmények között végre találkozhassanak szeretteikkel.
Boris Johnson kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a korlátozások feloldásának minden egyes lépéséről a rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján születik döntés, és a kormány óvatosan cselekszik majd, nehogy lerombolja a járvány megfékezésében a lakosság áldozatvállalásával elért eddigi eredményeket.
Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre, ha az oltási program sikeresen folytatódik, ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát a beoltottak körében, ha az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának olyan mértékű megugrásával, amely fenntarthatatlan nyomást gyakorolna az állami egészségügyi szolgálatra (NHS), illetve ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvető mértékben megváltoztatja a kockázatok megítélését.

Kezdenek megmutatkozni a koronavírus elleni oltás eredményei Nagy-Britanniában, a járvány által a világ egyik leginkább sújtott országában. Hogyan működik a brit egészségügy? Van-e köze a brexitnek a járványkezeléshez? Egy Gyergyószentmiklósról kivándorolt orvost kérdeztünk szigetországi tapasztalatairól.
JCVI elsőbbségi oltási listájának élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorrendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.
Az első hivatalos célkitűzés az volt, hogy február 15-ig, vagyis múlt hétfőig a JCVI elsőbbségi listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagja – 15 millió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát. Ez a cél a határidő előtt egy nappal teljesült, és a JCVI szakértői szerint ebben a csoportban a vakcina első dózisának beadása után három héttel, vagyis legkésőbb az első korlátozásenyhítő lépésekre kijelölt márciusi időpontra védettség alakul ki.

A koronavírus brit mutációja, amelyet ősszel Kentben azonosítottak először, világszerte dominánssá válhat – vélte Sharon Peacock professzor, az Egyesült Királyság koronavírus genetikai felderítési programjának (Covid-19 Genomics UK Consortium) vezetője.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!