Hirdetés

Heves támadást indítottak a NATO-erők a tálibok ellen

A bő nyolc éve tartó afganisztáni háború legnagyobb hadművelete indult szombatra virradóan a dél-afganisztáni Hilmend tartományban; az offenzívában összesen 15 ezer afgán és külföldi – főleg amerikai – katona vesz részt – jelentette be a NATO.

Hírösszefoglaló

2010. február 15., 08:442010. február 15., 08:44

A Mustarak („Együtt”) kódnevű művelet színtere a vallási fanatikus tálibok egyik fellegvára, egyszersmind az ópiumtermelés egyik központja, a Hilmend tartománybeli Mardzsa város és környéke.

A cél megtisztítani a Kabultól 150 kilométernyire délnyugatra fekvő területet a kormányellenes lázadóktól – közölték az Afganisztánban állomásozó nemzetközi biztonsági erők (ISAF). A hadműveletben a 2500 afgán és ismeretlen számú amerikai katona mellett 1200 brit vesz részt, továbbá kanadaiak, dánok és észtek. Hamid Karzai afgán elnök felhívással fordult a tálibokhoz, hogy „használják ki az alkalmat”, és tegyék le a fegyvert.

Több ezer civil menekült el Mardzsából még a támadás megindulása előtt az amerikai hadsereg figyelmeztetése nyomán. A városban legalább négyszáz, de akár ezer tálib fegyveres is lehet – közölték katonai forrásból. Hírek szerint Mardzsa és környéke eddig tálib kézen volt. A város a nyersópium-kereskedelem egyik legjelentősebb központja. Az amerikai tengerészgyalogosokból álló támadó ék – amelyet helikopterekről dobtak le Mardzsában szombat hajnalban a sötétség leple alatt – néhány órával az offenzíva megindítása után tűzharcba bocsátkozott a tálibokkal.

Az amerikaiak helikopterek és páncélozott harcjárművek támogatásával nyomulnak előre. Az amerikai haderő tart attól, hogy a tálibok aláaknázták a területet. Közvetlenül az offenzíva megindítása előtt az amerikaiak pilóta nélküli repülőgépekkel, AH-64-es Apache ás AH1-es Cobra harci helikopterekkel támadták a tálibokat. Az afgán hadsereg szerint az offenzíva sikeres, már legalább 27tálibot megöltek, a tálibok egyik szóvivője viszont arról számolt be, hogy fegyvereseik továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a várost. Közben tegnap a NATO-erők két rakétája egy polgári házba csapódott, legalább 12 embert megölve. Meghalt az offenzíva során egy brit és egy amerikai katona is.

A Hilmend tartományban végrehajtott korábbi hadműveleteknél a tálibok nagyon ritkán bocsátkoztak nyílt ütközetbe, ehelyett gerillataktikát alkalmaztak; az út mentén elhelyezett robbanószerkezetekkel és lesből végrehajtott rajtaütésekkel próbáltak zavart kelteni. Megfigyelők és nyugati titkosszolgálatok illetékesei szerint az offenzíva a lázadókkal szembeni új amerikai stratégia első tesztje lehet.

A NATO szeretne a harcok után gyors ütemben segélyt eljuttatni a városba és környékére, és helyreállítani a közszolgáltatásokat, mert ez döntő fontosságú abból a szempontból, hogy megakadályozzák a tálibok visszaszivárgását. Az elmúlt két évben számottevően megerősödött, és szinte egész Afganisztánra kiterjedt a tálib ellenállás.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés