Hirdetés

Hetek óta először mondott beszédet hívők jelenlétében a pápa

•  Fotó: Vaticannews.va

Fotó: Vaticannews.va

A balkáni migrációs útvonalon érkező egyre több gyermek védelmében tett felhívást, és veszélynek nevezte a születések számának csökkenését a „demográfiai télben” élő Olaszországban Ferenc pápa vasárnapi beszédében, amelyet hetek óta először hívők jelenlétében mondott el.

MTI

2021. február 07., 15:042021. február 07., 15:04

2021. február 07., 15:102021. február 07., 15:10

Ferenc pápa december 20-tól interneten keresztül mondta el beszédeit. A koronavírus-járvány miatti korlátozások országos enyhítése után ez volt az első vasárnap, amikor ismét a pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából beszélt. A katolikus egyházfő szavait az esős időben néhány száz hívő hallgatta: a pápa külön köszöntötte azokat a spanyol szerzetesnőket és olasz fiatalokat, akik rendszeresen jelen vannak a vatikáni téren.

Ferenc pápa imádkozott azért, hogy legyen béke Mianmarban, ahol február elsején katonai hatalomátvétel történt.

Hirdetés

Az egyházfő nemzeti stabilitást, társadalmi igazságosságot, demokratikus együttélést sürgetett az országban, ahol 2017-ben tett látogatást. Az egyházfő szorgalmazta a balkáni migrációs útvonalon, felnőtt kíséret nélkül érkező gyermekek megvédelmezését. A pápa elmondta, úgy értesült, „nagyon sokan és drámai helyzetben” vannak a család nélküli kiskorúak, akiket számos veszély fenyeget. Ferenc pápa kötelességnek nevezte a gyermekekről való gondoskodást, és segítésükre humanitárius folyosók létrehozását sürgette.

Olaszországot fenyegető veszélynek nevezte a születések számának zuhanásszerű csökkenését, és azt hangoztatta, hogy a „demográfiai télből” a gyermekek születésének tavasza vezethet ki. Az olasz statisztikai hivatal felmérése szerint 2020-ban az előző évhez képest húsz százalékkal csökkent, és négyszázezer alá esett az újszülöttek száma, ami az utóbbi százötven év legalacsonyabb adata.

Ferenc pápa emlékeztetett a betegek február 11-án sorra kerülő egyházi világnapjára. Kijelentette, a betegek ápolása az egyház számára nem puszta egy választási lehetőség, hanem szerves részét képezi az egyház küldetésének.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés