
Nyomatékos kérés. Izrael a Hamász terrorszervezet által túszul ejtett izraeliak szabadon bocsátását követeli
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Izrael harckocsikkal elfoglalta a Gázai övezet középső részét keresztben átszelő, úgynevezett Necarim-folyosót – jelentette szerdán az izraeli katonai rádió.
2025. március 20., 08:302025. március 20., 08:30
Az izraeli hadsereg (IDF) szerint Izrael célja a lépéssel az övezet északi részének elzárása a délitől. Jiszráel Kac védelmi miniszter bejelentette, hogy
az erre utasító dokumentumokat hamarosan kézbesítik nekik.

Izrael „teljes erővel folytatta a harcot” a Hamász ellen a Gázai övezetben – közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedd este.
„Gázai lakosok, ez az utolsó figyelmeztetés. Az első Szinvár lerombolta Gázát, a második Szinvár pedig teljesen eltünteti” – mondta a védelmi miniszter a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet meggyilkolt vezetőjére, Jahja Szinvárra, illetve a szervezet a Gázai övezetben jelenleg irányító öccsére, Mohamed Szinvárra utalva.
– tette hozzá. A miniszter ismét követelte a Hamásztól annak az 59 túsznak a szabadon bocsátását, akit még mindig fogva tart, ellenkező esetre totális rombolással fenyegette meg a gázaiakat.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint keddre virradóan több mint négyszáz ember halt meg az övezetben az újabb izraeli támadásban. Jeruzsálem indoklása szerint a hadsereg azért hajtott végre újabb támadást, mert a Hamász nem hajlandó elengedni maradék túszait.
A terrorszervezet szerdai nyilatkozatában azt mondta, hogy továbbra is elkötelezett az Izraellel januárban aláírt tűzszüneti megállapodás mellett.

Az izraeli hadsereg újabb műveleteket indított Gázában: „kiterjedt csapásokat” hajt végre az övezetben, a Hamász terrorszervezet vezette egészségügyi minisztérium pedig legalább 220 palesztin haláláról számolt be.
Az izraeli támadások szerdán Gáza szerte legalább 70 ember halálát okozták – közölte Mahmúd Baszal, a gázai polgári védelem szóvivője. A megöltek közül ötvenen Gáza északi és középső részén, húszan pedig a déli Rafah és Hán Júnisz városokban haltak meg – tette hozzá.
A januári tűzszüneti megállapodás értelmében Izrael kivonult a Necarim-folyosóból, azonban a CNN szerint
A tűzszünet életbe lépése után palesztinok százezrei vonultak át a folyosón gyalog, autóval és egyes esetekben szamarakon, sokan közülük visszatértek a 15 hónapig tartó izraeli bombázások után lerombolt otthonokba.
Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.
Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.
Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.
Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.
A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.
Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.
Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.
szóljon hozzá!