Hat nappal a természeti katasztrófa után egy körülbelül másfél éves kislányt találtak meg sértetlenül a mentőcsapatok Port-au-Prince-ben. A kislány szüleiről nincs hír, feltehetően meghaltak, amikor a házuk összedőlt.
Elisabeth Byrs, az OCHA szóvivője elmondta genfi sajtótájékoztatóján, hogy a mentőcsapatok jelenleg a Port-au-Prince-en kívüli területekre összpontosítják erőfeszítéseiket, olyan helyekre, ahová eddig nem tudtak eljutni. A legfontosabb továbbra is az orvosi ellátás megszervezése, a holttestek összegyűjtése és elszállítása, a hajléktalanok elhelyezése és a tiszta ivóvíz biztosítása.
A szóvivő szerint a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a kórházak telítettek, és a fedél nélkül maradt sérültek, miután ellátást kaptak, nem szívesen hagyják el a kórház épületét, nehezítve ezzel az újabb páciensek fogadását. Byrs közlése szerint „a hangulat feszült Haitin, de a lakosság együttműködik”.
Port-au-Prince-ben nyolc kórház működik, és a keddi nap folyamán hat további egészségügyi intézmény nyílhat meg. Az amerikai Comfort kórházhajó várhatóan pénteken érkezik meg Haiti partjaihoz. Ezenkívül a szomszédos Dominikai Köztársaságban is létrehoztak egy ellátóközpontot, nem messze a haiti határtól.
Az ENSZ haiti stabilizációs missziójának közlése szerint a biztonsági helyzet alapvetően stabil a karibi ország fővárosában, de helyenként előfordulnak erőszakcselekmények és fosztogatások. A haiti kormány arra kérte azokat a port-au-prince-i lakosokat, akiknek vannak rokonaik vidéken, hogy ideiglenesen hagyják el a feldúlt fővárost.
Ausztrália bejelentette kedden, hogy megnöveli a Haitinak szánt gyorssegély összegét, és így összesen 15 millió ausztrál dollárt (9,6 millió euró) juttat el a katasztrófa sújtotta országnak.
Miközben Haitiba továbbra is áramlanak a nemzetközi segélyszállítmányok, az adományozók – külföldi országok és nemzetközi szervezetek – képviselői a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban helyi idő szerint hétfőn már a hosszabb távú újjáépítésről és annak költségeiről ejtettek szót.
A házigazda Leonel Fernández, a Dominikai Köztársaság elnöke úgy vélte, Haitinak öt éven át évi kétmilliárd dolláros segélyre, azaz összesen tízmilliárd dollárra lenne szüksége. Fernández szerint bármilyen segélyt nyújtanak, abba feltétlenül bele kell tartoznia, hogy leírják (legalább részben) a nyugati félteke legszegényebb országának adósságait.
Egyes adományozók már jelezték, milyen pénzügyi segélyt ajánlanak fel. Az Európai Unió intézményei és tagállamai - rendkívüli és hosszabb távú támogatásként - összesen több mint 400 millió eurót folyósítanának, az Amerika-közi Fejlesztési Bank pedig 480 millió dollár értékű haiti tartozást írna le és 444 millió dolláros hitelt nyújtana.
René Préval haiti elnök az ülésen arra kérte az adományozókat, ne csak a rendkívüli segélyekre összpontosítsanak, hanem országa hosszabb távú fejlesztési szükségleteire is, hiszen újjá kell építeni a haiti gazdaságot, mezőgazdaságot, az oktatási és egészségügyi rendszert, és meg kell erősíteni a (2004 óta de facto ENSZ-protektorátusnak számító) karibi ország demokratikus intézményrendszerét.
A múlt keddi, a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengésben az eddigi adatok szerint több mint 70 ezer ember meghalt, 250 ezer megsérült, másfél millióan pedig hajléktalanná váltak.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.