Hirdetés

Franciaországban 47-re emelkedett a vihar áldozatainak száma

Franciaországban a nem végleges mérleg szerint 47 embert ölt meg a Xynthia névre keresztelt szélvihar – közölte hétfőn a belügyminiszter. Brice Hortefeux a France Info hírrádióban elmondta: jelenleg is 9240 tűzoltó segíti a helyszínen a károsultakat.

MTI

2010. március 01., 13:022010. március 01., 13:02

Az áradásoktól leginkább sújtott Vendée megyében az ország nyugati részében – ahol 26-an a tengerbe fulladtak – harminc embert még mindig keres a polgári védelem. A munkájukat nehezíti, hogy a térségben továbbra is esik az eső, és nagyon magas a dagály szintje. Félmillió háztartásban továbbra is szünetel az áramszolgáltatás. Nicolas Sarkozy államfő a nap folyamán a megyébe látogat. A Xynthia szombaton elsőként az Ibériai-félszigetre csapott le az Atlanti-óceán felől, Portugáliában egy, Spanyolországban három ember halálát okozva. Franciaországot néhol óránként 130-150 kilométeres széllökésekkel érte el. Ez a leghevesebb vihar, amely 1999 óta lesújtott az országra. Az akkori ítéletidő 88 ember életét oltotta ki.

Jelentős áradások voltak a középnyugati Charente-Maritime-ban is, ahol hétfőn kilencre emelkedett a halálos áldozatok száma, két ember pedig eltűnt. A sérültek száma a belügyminisztérium adatai szerint eléri a hatvanat. Több, mint ötszáz embert átmenetileg tornatermekben és kultúrházakban szállásoltak el, miután házaik lakhatatlanná váltak.

A Xynthia súlyos mérlegét a belügyminiszter különböző tényezők együttes hatásával magyarázta: a szélvihar az éjszaka közepén érkezett, magas volt az ár-apályszint, s az özönvízszerű eső következtében a folyók szintjének megemelkedése miatt a gátak sok helyütt átszakadtak.

Vendée megyében 60-80 tengerparti ház teljesen víz alá került: az épületekbe hétfőn búvárok próbálnak behatolni. Charente-Maritime-ben sokan azért fulladtak meg a házakba beömlő vízben, mert a gátak átszakadtak.

A kormány válságtanácskozását követően Francois Fillon miniszterelnök „nemzeti katasztrófáról” beszélt, s a kormány és a nemzet részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Jelezte, hogy a természeti katasztrófára vonatkozó rendeleteket 48 órán belül kihirdeti a kormány annak érdekében, hogy a biztosítók a lehető leghamarabb megkezdjék a károk felmérését és a kártérítések kifizetését.

Hervé Novelli kereskedelmi miniszter jelezte, hogy 10 ezer eurós segélyt kapnak a katasztrófa sújtotta terület kis- és középvállalkozásai. A belügyminiszter pedig egymillió eurós gyorssegélyt utal át a polgári védelem számára a lakosság azonnali ellátásához. A költségvetési és az agrártárca is pénzügyi intézkedéseket ígért az érintett személyeknek és cégeknek.

Franciaország várhatóan az Európai Unió szolidaritási alapjából kér majd támogatást a károk felszámolásához: Pierre Lellouche Európa-ügyi államtitkár még a nap folyamán Brüsszelbe utazik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés