
Fotó: Gov.ro
A francia egészségügyi hatóságok a koronavírus elleni, két komponensű oltóanyagokból csak egy dózis felvételét ajánlják azoknak, akik már átestek a vírus okozta Covid-19 betegségen. Franciaország az első ország, amely ilyen ajánlást tett.
2021. február 12., 22:042021. február 12., 22:04
2021. február 12., 22:052021. február 12., 22:05
„A Covid-19-ből felgyógyult emberek már kidolgozták az immunemlékezetet a fertőzéssel szemben. A vakcina egyetlen dózisa tehát emlékeztető szerepet játszik” – írta pénteken megjelent ajánlásban az egészségügyi főhatóság (HAS), amely még a kormány jóváhagyására is vár. A hatóság szerint egyébként a megbetegedés után érdemes várni több mint három hónapot, és „leginkább hat hónapot” ennek az egyetlen dózisnak a felvétele előtt.
Az elmúlt napokban ez a megoldás már felmerült több amerikai és olasz tanulmányban is, de más tudományos szakemberek még nem foglaltak egyértelműen állást. Az egészségügyi előnyökön túl a szakemberek kiemelték, hogy ezzel a megoldással vakcinaadagokat lehet megtakarítani a jelenlegi helyzetben, amikor is akadozik az oltóanyag-ellátás.
A francia kormány általában megfogadja a HAS ajánlásait, jóllehet januárban nem engedélyezte a Pfizer-oltóanyag két dózisának beadása közötti időtartam növelését az egészségügyi hatóság véleménye ellenére. Franciaországban eddig 2,1 millióan kapták meg a koronavírus elleni oltást, közülük 536 ezren már mindkét adagot. A vírus kezdete óta hivatalosan 3,4 millió fertőzöttet vettek nyilvántartásba Franciaországban, de a hatóságok szerint ennél feltehetően jóval többet kapták el a fertőzést, elsősorban az első hullámban, amikor is a tesztek nem álltak rendelkezésre olyan jelentős mennyiségben és ingyenesen bárki számára, mint jelenleg.
Olivier Véran egészségügyi miniszter péntek este bejelentette, hogy fokozzák az oltási kampányt a kelet-franciaországi Moselle megyében, ahol több százan a koronavírusnak a korábbinál fertőzőbb dél-afrikai variánsával fertőződtek meg, s ez a helyzet veszélybe sodorhatja az ország viszonylag stabil járványügyi helyzetét. A keleti Metz városában tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta: a keleti régióban a járvány gyorsabban terjed, mint az ország más részein, s itt 100 ezer lakosra csaknem 300 fertőzött jut. Az országos átlag jelenleg 205.
„A dél-afrikai és brazil variánsok gyanús eseteit tártuk fel az elmúlt napokban. Az első elemzések azt a feltételezést látszanak igazolni, amely szerint a dél-afrikai variánsról van szó” – mondta Olivier Véran. Miután ezen variánsok aránya nő, az oltási kampányt Moselle-ben felgyorsítják, de a miniszter kizárt bármilyen más járványügyi szigorítást annak ellenére, hogy több önkormányzati képviselő, köztük Metz polgármestere, Francois Grosdidier is karantén kihirdetését szorgalmazza a megyében. Más francia megyékben kevésbé észlelték a dél-afrikai és a brazil fertőzőbb variánst az egészségügyi miniszter szerint, aki szerint az országos arány 4-5 százalék között van az újonnan feltárt koronavírusos esetek között, míg a szintén fertőzőbb brit variáns az újabb esetek 20-25 százalékáért felelős. A múlt héten még csak 15 százalékos volt ez az arány.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!