
Ferenc pápa és Bruck Edith beszélgetés közben
Fotó: Vaticannews.va
Ferenc pápa személyesen látogatta meg római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt – tájékoztatott közleményében szombaton a szentszéki szóvivői hivatal.
2021. február 20., 21:082021. február 20., 21:08
2021. február 20., 21:092021. február 20., 21:09
Az egyórás találkozójukon a 89 éves írónő a koncentrációs táborokban eltöltött időről beszélt a nála öt évvel fiatalabb katolikus egyházfőnek. A jelenkor félelmeiről és reményeiről is szó esett, illetve arról is, hogy milyen fontos az emlékezés a múltra, és ebben milyen szerepe van az idősebb korosztálynak. Ferenc pápát elkísérte a találkozóra Andrea Monda, a L'Osservatore Romano szentszéki napilap főszerkesztője.
Az egyházfő ezután személyesen is meg akarta ismerni az írónőt. „Ferenc pápa bocsánatot kért az Úrtól az emberiség nevében” – idézte az újságíró az egyházfő szavait. A pápa köszönetet mondott Bruck Edithnek, amiért tanúvallomásával nem hagyja, hogy feledésbe merüljenek a nácizmus mártírjává vált zsidó nép szenvedései.
A Tiszakarádon 1932-ben született Bruck Edith családját deportálták. Több koncentrációs táborban tartották fogva, megjárta a többi között Auschwitzot, Dachaut és Bergen-Belsent. Szülei nem élték túl Dachaut, és a fivére is ott halt meg. Bruck Edith és lánytestvére túlélte a holokausztot. 1945 után Magyarországon, Csehszlovákiában és Izraelben élt.
1954-ben Olaszországba költözött. Az olasz irodalmi élet legismertebb alakjaival került kapcsolatba, barátságot kötött a szintén holokauszt-túlélő író Primo Levivel. Újságíróként, rendezőként is dolgozott. Magyar szerzők, köztük József Attila, Radnóti Miklós és Illyés Gyula műveit fordította olaszra.
Amikor Ferenc pápa a koronavírus-járvány miatt szájmaszkot viselve elhagyta Bruck Edith otthonát, felfigyeltek rá a római utcákon szombat délután sétáló emberek. A pápa köszönt, de gyorsan elhajtott, elkerülendő, hogy miatta nagyobb tömeg verődjön össze.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!