
Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya
Elérte az 5,5 milliót a koronavírus ellen beoltott emberek száma Magyarországon, szombattól megszűnik a maszkviselési kötelezettség – közölte a kormany.hu pénteken.
2021. július 02., 19:452021. július 02., 19:45
Kiemelték: Pintér Sándor belügyminiszter hivatalos határozatban hirdette ki, hogy Magyarország elérte az 5,5 millió beoltottat, így szombaton életbe lép a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozata, amely újabb fontos állomás az élet és a gazdaság újraindításában.
Nem kell már maszkot viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, ez csak a kórházakban és a szociális intézményekben lesz előírás.
Védettségi igazolvány nélkül is be lehet menni a vendéglátóipari egységekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, valamint az előre megváltott jeggyel, ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
nem lesz távolságtartási szabály és négyzetméteren alapuló létszámkorlát. A családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.
Sportrendezvények, zenés-táncos rendezvények, valamint zárt térben vagy több mint 500 résztvevővel, szabadtéren tartott egyéb rendezvények vonatkozásában nem enyhítenek: marad a létszámkorlátozás és a védettségi igazolványhoz kötött részvétel.
– tették hozzá.
Az egyetemek és a főiskolák készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására – közölték. A kormany.hu felhívta a még be nem oltottak figyelmét arra, hogy a vírus továbbra is terjed Európában, és még jelen van Magyarországon is. A legerősebb védelmet az oltás jelenti – olvasható a közleményben.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!